Abszurditás a szlovák nyelvtörvény

A szlovák nyelvtörvény olyan abszurditás, amelyet a XX. században sem engedett meg magának egy állam sem, a szlovákok viszont ezt megengedik maguknak a XXI. század első évtizedének a végén – mondta újságíróknak Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint a magyar kormány továbbra sem tesz semmit a magyarok védelmében.

Orbán Viktor a mai napon Tusványos programja keretében határon túli magyar vezetőkkel folytatott megbeszéléseket. Utána a sajtó képviselői előtt megállapította: érzékeny pillanatban történt ez a találkozás, mivel többnyire rossz hírek érkeznek a Kárpát-medence magyarlakta területeiről. Szerinte jelenleg Kárpátalján a legsúlyosabb a helyzet, ahol a magyar oktatási intézmények léte került veszélybe. Megállapította: az ukrán- magyar kapcsolatrendszer eddig kiegyensúlyozott volt, de a mai ukrán politika veszélybe sodorhatja ezt is.

Alapos tárgyalásokra lesz szükségünk, hogy megfelelő alapokat találjunk a jövőben az ukrán-magyar együttműködésre. A magyar sérelmek rendkívül súlyosak, húsbavágóak – tette hozzá. Ez nem politikai, hanem annál sokkal súlyosabb dolog, az emberek hétköznapi életét érinti hátrányosan, és ez nem fogadható el – szögezte le a Fidesz elnöke.

Szlovákiában sem egyszerű a helyzet, a felvidéki magyarokat sújtó nyelvtörvény fölkorbácsolta a kedélyeket, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában – hangoztatta a pártelnök, emlékeztetve, hogy a törvényt a szlovák elnök ezen a napon írta alá. „Várjuk a hiteles fordítást, hogy pontosan megértsük az európai jogfejlődés szempontjából kétség kívül kivételes alkotás lényegét. Mert ilyen abszurditást talán a huszadik században sem engedett meg magának egyetlen állam sem, mint amit a szlovákok megengednek maguknak a XXI. század első évtizedének a végén. Olyan kérdéseket próbálnak a törvény erejével szabályozni, amelyeket nemcsak a demokráciák, hanem más épelméjű politikai rezsimek sem próbáltak ilyen formában szabályozni, legalábbis a nevetségessé válás kockázata nélkül” – fejtette ki a politikus.

Szerinte a következő időszak legfontosabb kérdése a magyarok számára annak a nemzetközi véleménynek a kialakítása lesz, amely konkrét eseteken keresztül mutatja be , hogy így nem lehet együtt élni a XXI. században. „A békés együttélésnek vannak feltételei, elsősorban emberi jogi feltételei, a kölcsönös tisztelet, egymás elismerése, az alapvető kulturális tények tudomásul vétele” – mondta Orbán Viktor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!