Adómentes adományozást

A Fidesz és a KDNP azt javasolja, hogy a közcélú adományozást ne terhelje általános forgalmi adó  – mondta Soltész Miklós, a pártszövetség népjóléti kabinetének vezetője sajtótájékoztatóján. Soltész Miklós felszólította az Országgyűlés elnökét, hogy az előterjesztést a parlament utolsó olyan ülésnapján, amikor még ő elnököl, vegye tárgysorozatba, és sürgős tárgyalással döntsenek arról. Azt is kérte Szili Katalintól, segítse javaslatukat, hogy a szocialisták között át is menjen.

A szocialista kormány az elmúlt években az áfa-törvény módosításával akadályt gördített az adományozók, az egyházak és a karitatív szervezetek, valamint a rászorultak közé azzal, hogy áfa-kötelessé tette az adományokat – fejtette ki a politikus. Ezzel szerinte visszavetették a szolidaritást, és emiatt idén a közcélú adományoknak egy jelentős része, körülbelül 30 százaléka nem került el oda, ahol valóban szükség lett volna rá.

Mint mondta: a két párt már benyújtott egy törvénymódosító javaslatot arról, hogy ezeket a területeket vegyék ki az ÁFA-törvény hatálya alól és ezt továbbra is fenntartják. 

Soltész Miklós rámutatott arra is, hogy a kormány ahelyett, hogy a valódi problémákkal foglalkozna, egy olyan krízisalapot hoz létre, ami túlbürokratizáltsága miatt szinte elérhetetlen lesz a rászorultaknak. Szerinte ezt a feladatot a több évizedes tapasztalattal rendelkező civil szervezetek és egyházak sokkal hatékonyabban el tudnák látni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!