Advent első vasárnapja - megkezdődött az ünnepi előkészület

Advent első vasárnapján az evangélium a készenlétre, a virrasztásra hív bennünket. Advent ideje alkalom, hogy felfrissítsük hitünket, megerősítsük szeretetünket, odaforduljunk a másik ember felé, keressük, hogyan tudunk a másiknak örömet szerezni. Ennek a szent időnek eszközei a bűnbánat, a csendesség keresése. Az áldozatvállalás segít abban, hogy útnak induljunk, hogy tudatosan tegyük dolgainkat, akkor is, ha az a jól megszokott, bevált tevékenység. 

A lelki ráhangolódás időszaka kezdődik advent első vasárnapjával, amihez a nyitott szemű és fülű ember rengeteg segítséget kap, még ebben a harsány világban is. Ebben a négyhetes időszakban akár Ferenc pápa is lehet a személyes lelki vezetőnk, a szentatya ugyanis saját adventi kalendáriumot állított össze, amely ide kattintva érhető el.

A pápa amúgy nem kér tőlünk nagyot, de még csak sok időt sem: advent első vasárnapi ajánlata ugyanis mindössze annyi, hogy gyújtsuk meg a koszorú első lila gyertyáját, és legyen „mindennapos Isten-kapcsolatunk”.

Fülöp Ákos nagytétényi plébános advent első vasárnapi gondolatai

Advent első vasárnapján az evangélium a készenlétre, a virrasztásra hív bennünket. Két érdekes képet találunk. Noé idejében és Szodoma pusztulása előtt az emberek élték a mindennapi életüket. Nem vették észre, nem vették komolyan a megtérésre hívó szót. Mintegy beleszürkültek a hétköznapokba. Már nem akartak változni, már csak automatikusan működtek a dolgok. Milyen sokszor fenyeget minket is a megszokás veszélye! Teszem, mert mindig így tettük, de hogy miért, azt már nem is tudom. Automatikusan mennek a dolgok, nem kell figyelni se rá. A gépiesség mögött pedig elvész az ember, először a mellettem élő, majd én magam is. (…) Advent ideje alkalom, hogy felfrissítsük hitünket, megerősítsük szeretetünket, odaforduljunk a másik ember felé, keressük, hogyan tudunk a másiknak örömet szerezni. Ennek a szent időnek eszközei a bűnbánat, a csendesség keresése. Az áldozatvállalás segít abban, hogy útnak induljunk, hogy tudatosan tegyük dolgainkat, akkor is, ha az a jól megszokott, bevált tevékenység.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!