Alkotmánybíróság: Évzáró döntések

Az Alkotmánybíróság elfogadta ügyrendjének módosítását, amely 2014. január 1-jén lép hatályba. A  határozat többek között átvezeti az ügyrendbe az új eljárási határidőkkel, a kötelező jogi képviselet megszűnésével, továbbá a véleményeztetési és meghallgatási eljárással kapcsolatos új szabályokat. A változtatásokat az Alaptörvény, valamint az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításai tették szükségessé.

(Az ügyrendet módosító rendelkezések itt olvashatók).

A teljes ülés döntései

Az Alkotmánybíróság visszautasította a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 36. § (2) bekezdés e) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és a Salgótarjáni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt 2.K.27.097/2013. számú ügyben való alkalmazásának a kizárására irányuló indítványt.

Az indítványozó bíró – az előtte folyamatban lévő eljárás felfüggesztésével – kérte a támadott törvényi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, valamint a konkrét ügyben való alkalmazásának a kizárását.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bírói kezdeményezés nem a támadott törvényi szabályozás tartalmi alaptörvény-ellenességét állította, hanem azt kifogásolta, hogy a törvényalkotó a foglalkoztatást helyettesítő támogatás évenkénti felülvizsgálatánál a szociális hatáskört gyakorló szerv számára törvényi feltételként nem írta elő az önhiba megvizsgálását. Minderre figyelemmel a bírói kezdeményezést az indítványozó jogosultságának hiánya miatt visszautasította, arra hivatkozással, hogy bíró a folyamatban lévő ügyben alaptörvény-ellenes mulasztás megállapítását nem indítványozhatja.

A végzéshez Lévay Miklós, Salamon László és Stumpf István alkotmánybírók különvéleményt csatoltak. (AB végzés bírói kezdeményezés visszautasításáról, III/1008/2013.)

+

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Putnok Város Önkormányzata Képviselő-testületének az egyes tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló 13/2012. (V. 23.) számú önkormányzati rendeletének 2012. november 30-ig hatályos 2. § (1) bekezdés b) pontja, (3) bekezdés b)–c) pontja, valamint (8) bekezdés b)–c) pontja alaptörvény-ellenes volt, így azok a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt 24.K.26.879/2013. szám alatt folyamatban lévő ügyben nem alkalmazhatók.

Az indítványozó bíró – az előtte folyamatban lévő eljárás felfüggesztésével – kérte a támadott önkormányzati rendelet alaptörvény-ellenességének megállapítását, valamint a konkrét ügyben való alkalmazásának a kizárását.

Az Alkotmánybíróság a határozat indokolásában megállapította, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény felhatalmazó rendelkezéseinek alaptörvény-ellenessége okán a támadott önkormányzati rendelet már megalkotásakor sem rendelkezett az Alaptörvénynek megfelelő törvényi felhatalmazással, így az maga is alaptörvény-ellenes. Mivel nem hatályos normáról van szó, az alaptörvény-ellenesség folytán az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezésnek az alkalmazási tilalom tekintetében is helyt adott, és kizárta a támadott rendelkezések alkalmazhatóságát a konkrét peres eljárásban. (AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról (III/922/2012.)

A 1. öttagú tanács döntései
(Tagjai: Kovács Péter tanácsvezető, Balsai István, Bragyova András, Juhász Imre, Kiss László.)

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/1043/2013.
Az ügy tárgya: a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 5.M.1036/2012/14. számú ítéletével, az 1996. évi LXXV. törvénnyel, valamint a 2010. évi LXXV. törvénnyel összefüggő alkotmányjogi panasz.

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/1053/2013.
Az ügy tárgya: a Kúria Gfv.VII.30323/2012/9. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz.

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/961/2013.
Az ügy tárgya: a Kúria Pfv.V.20.492/2012/3. számú ítélete ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz.

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/1042/2013.
Az ügy tárgya: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 65/2012. (XII.13.) önkormányzati rendelete 7. § és 9. § elleni alkotmányjogi panasz.

AB végzés bírói kezdeményezés visszautasításáról, III/1532/2013.
Az ügy tárgya: a Kttv. 190. § (2) bekezdés 2. mondata tárgyában benyújtott egyedi normakontroll.

A 2. öttagú tanács döntései
(Tagjai: Balogh Elemér tanácsvezető, Paczolay Péter, Pokol Béla, Stumpf István, Szívós Mária.)

Elutasították a Kúriának a terhelt távollétében folytatott eljárás felfüggesztéséről szóló 1/2013. büntető jogegységi határozata rendelkező részének utolsó bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint alkalmazási tilalom kimondására irányuló bírói kezdeményezést. Az indítványozó bíró – az előtte folyamatban lévő eljárás felfüggesztésével – kérte a jogegységi határozat támadott rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítását, valamint a konkrét ügyben való alkalmazásának a kizárását.

Megítélésük szerint a jogegységi határozat azzal, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben jól körülírt, meghatározott körben – erre irányuló ügyészi indítvány esetén – kötelezővé teszi a bírósági eljárás megindítását, illetve folytatását, nem sértette meg a tisztességes eljáráshoz való jogot. A határozat indokolása szerint a jogegységi határozat támadott rendelkezése nem fosztja meg a távollétes eljárás szabályai szerint eljáró bíróságot annak megválasztásától, hogy a bizonyítás eredményét értékelve ügydöntő, vagy attól eltérő (akár az eljárást felfüggesztő) határozatot hozzon. (AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról, III/973/2012.)

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/1136/2013.
Az ügy tárgya: a Tatabányai Törvényszék 1.Bf.405/2012/9. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz.

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/1434/2013.
Az ügy tárgya: a Kúria Pfv.V.21.840/2012/7. számú ítélete ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/1177/2013.
Az ügy tárgya: a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.K.29.036/2013/8. számú ítéletével összefüggő alkotmányjogi panasz.

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/1243/2013.
Az ügy tárgya: a Kúria Bfv.II.377/2013/2. számú végzése, a Debreceni Törvényszék 18.Bkf.632/2012/2. számú végzése és a Debreceni Városi Bíróság 58.B.1284/2012/5. számú végzése ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz.

A 3. öttagú tanács döntései
(Tagjai: Lenkovics Barnabás tanácsvezető, Dienes-Oehm Egon, Lévay Miklós, Salamon László, Szalay Péter.)

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/1137/2013.
Az ügy tárgya: a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.K.29.036/2013/8. számú ítéletével összefüggő alkotmányjogi panasz.

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/923/2013.
Az ügy tárgya: a Debreceni Törvényszék 1.Pf.20161/2013/2. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz.

AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról, IV/1210/2013.
Az ügy tárgya: a Kúria Gfv.VII.30.028/2013/8. számú ítélete ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!