Állítsa le a kormány az állami vagyon eladását!

Az állami vagyon eladásának azonnali leállítására szólított fel Medgyasszay László a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus – a néhány hónappal ezelőtti – „miniszterelnök kerestetik” című kutyakomédiához hasonlította a vagyonkezelő vezérigazgatójának menesztése kapcsán az MSZP-SZDSZ-MDF-kormány háza táján zajló eseményeket.

Naponta ellentmondásos hírek jelennek meg arról, hogy a botrányos esetek nyilvánosságra kerülése miatt felmentik Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV)vezérigazgatóját, avagy nem. Mosolyoghatnánk az egész komédián, csakhogy az ügy hátterében véresen komoly dolgok húzódnak meg – jelentette ki Medgyasszay László.

A KDNP megítélése szerint az MNV vezérigazgatójának menesztése körül az MSZP-n belüli klánok harca csúcsosodik ki – hangsúlyozta a politikus, hozzáfűzve: az érdekcsoportok harca nem öncélú, hanem a még meglévő kevés állami vagyon megszerzéséről szól. A politikus kifejtette: a vezérigazgató felmentése körüli huzavonában feltehetően az is szerepet játszik, hogy – a hatalmon lévők bármennyire is szeretnék feltartóztatni, az idő halad – közelednek a választások, „a bűnösök pedig mentik, ami menthető”, a későbbi számonkérések elől menekülve igyekeznek az egyéni felelősséget elkenni.

Ha a befektetők megnyeréséért jelenleg nyugat-európai roadshow-n tartózkodó pénzügyminiszter meg akarja őrizni hitelességét, akkor hazaérkezése után – élve jogaival –pontot kell tennie az ügy végére – jelentette ki a képviselő. Ugyanis amennyiben ez a „nagy politikai cirkusz” úgy végződik, hogy Tátrai Miklós, az MNV vezetője mégis a helyén marad, akkor az a pénzügyminiszter hiteltelenségét vonja maga után – tette hozzá.
 
Medgyasszay László elképesztőnek nevezte, hogy a 2008. január elsején megalakított Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ilyen rövid idő alatt „mennyi szabálytalanságot, mennyi bűnt halmozott fel”, s állítását igazolandó a sajtóban megjelent botrányos ügyek gyűjteményeként egy vaskos papírköteget mutatott fel.
 
A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett arra, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a Parlamentben – 2008 tavaszától kezdve – több alkalommal felhívta a figyelmet a vagyonkezelés körüli visszásságokra. A képviselő azt is megemlítette, hogy személy szerint ő két esetben volt kénytelen büntetőfeljelentést tenni. Néhány ügyet nevesítve a bábolnai gazdaság magánosításának, a Magyar Villamos Művek háza táján folyó korrupciós ügyleteinek, és az erdőgazdaságok privatizációs szándékának példáját hozta fel.
 
Mint mondta: a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt tevékenységének ismeretében felmerül a gyanú, hogy a korábban vagyonkezeléssel foglalkozó szervezetek összevonására eleve azért került sor, hogy az átszervezés zűrzavarában lehessen a zavarosban halászni. Ennyi gyanús ügylet nem keletkezhet tudatlanságból, az esetek nagy száma – a nemzeti vagyon elkótyavetyélésére irányuló – nagyon is tudatos forgatókönyvet sejtet – jegyezte meg.

A kereszténydemokrata politikus rossz viccnek minősítette, hogy ezen előzmények után a kormány és a mögöttük álló pártok arról tanakodnak, hogy elbocsátása esetén mekkora végkielégítés járna Tátrai Miklósnak. „Nem végkielégítés kell, hanem fegyelmi vizsgálat – jelentette ki a KDNP szakpolitikusa, hozzátéve: ennek megindítását indítványozni fogja a pénzügyi tárca vezetőjének.

Medgyasszay László a KDNP nevében – Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnök-frakcióvezetőjének korábbi felszólítását megismételve – az állami vagyon eladásának azonnali leállítására szólította fel a kormányt, mint mondta sem a Bajnai-kormánynak, sem a korrupcióval, hűtlen kezeléssel gyanúsítható vagyonkezelőnek nincs semmiféle felhatalmazása arra, hogy a nemzeti vagyon bármely elemét értékesítse.     

Bejelentette: a jövő héten írásbeli kérdéssel fordul Oszkó Péter pénzügyminiszterhez, hogy mit kíván tenni, s tanácsolni fogja az állami vagyon eladásának leállítását is, külön kitérve az erdőgazdaságokra. A politikus beszámolt arról az egyéni javaslatáról is, amellyel a vagyonkezelő zrt.-t a parlament felügyelete alá helyezné. Medgyasszay László sajtótájékoztatójának végén kijelentette: ez a kormány elvesztette minden erkölcsi jogalapját a vagyonkezelésre, ezért olyan jogintézményt kell létrehozni, amelynek vezetőit a parlament választja meg, s működése törvényileg pontosan szabályozott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!