Álságos diplomáciai társasjáték

Bizonyára nem jár messze a valóságtól az, aki szervezett akciót vél felfedezni a kilenc ország budapesti nagykövetségének tegnap esti közös nyilatkozata és a kormányszóvivő villámgyors reagálása között – tudatta a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját Halász Zsuzsa, a párt szóvivője. A KDNP felhívja a figyelmet: a nemzetközi nagytőke nem az érzelmi húrok pengetéséről híres, ha mégis, akkor az kőkemény fenyegetésben merül ki, ahogy ez esetben is tapasztalhatjuk. Ha a tőke érdeke úgy kívánja, azonnali hatállyal elhagyja Magyarországot, függetlenül a transzparens vagy nem transzparens viselkedéstől. A párt úgy látja, hogy bizonyos befektetők jóval az európai profitráta fölött visznek ki pénzt hazánkból, s ha ezt a gyakorlatukat veszélyeztetve látják, a nemzetközi politikai nyomásgyakorlás eszközéhez folyamodnak.

Mint olvashattuk, a nagykövetségek különös aggodalommal figyelik a nem transzparens viselkedés jelentős megnyilvánulásait Magyarországon, amelyek negatív hatással vannak, illetve lehetnek országaik ideirányuló befektetéseire.

Mintha csak erre várt volna a miniszterelnök, 13 perccel később már arról értesülhettünk, hogy a jövő hét elejére találkozót beszélt meg a kilenc érintett nagykövettel. A Transparency International szintén túlórázott, szűk háromnegyed óra múltán sietve üdvözölte az egymás nyakába borulást, nem tudni egyelőre, hogy a magyar kormány vagy bizonyos üzleti körök megbízásából – írja a szóvivő.   

A KDNP felhívja a figyelmet: a nemzetközi nagytőke nem az érzelmi húrok pengetéséről híres, ha mégis, akkor az kőkemény fenyegetésben merül ki, ahogy ez esetben is tapasztalhatjuk. A magyar emberek a mostani gazdasági válság időszakában tömeges gyárbezárások és elbocsájtások formájában a saját bőrükön is megtapasztalhatták, ha a tőke érdeke úgy kívánja, azonnali hatállyal elhagyja Magyarországot, függetlenül a transzparens vagy nem transzparens viselkedéstől.   

Sokkal inkább úgy látjuk, hogy bizonyos befektetők jóval az európai profitráta fölött visznek ki pénzt hazánkból, s ha ezt a gyakorlatukat veszélyeztetve látják, a nemzetközi politikai nyomásgyakorlás eszközéhez folyamodnak. Kíváncsiak volnánk, vajon hogyan reagálnának ezen országok kormányai, ha odahaza szembesülnének hasonló nyilatkozattal?
A Kereszténydemokrata Néppárt a magyar emberek érdekeinek képviseletében elkötelezett, amit a következő kormány résztvevőjeként a gyakorlatban is bizonyítani fog. Határozott célunk a korrupció letörése, a gazdasági folyamatok átláthatóvá tétele, a tisztességes verseny körülményeinek biztosítása.  

Reméljük, hogy a külföldi befektetők a fentiekben felsorolt viszonyok között is megtalálják majd számításukat Magyarországon, amihez ezúton is jó egészséget kívánunk – zárul a kommüniké.

Az előzményekről

Visszatarthatják a külföldi befektetőket a magyarországi „nem transzparens viselkedésről” szóló jelentések – áll az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia és Svájc budapesti nagykövetségeinek közös támogatásával kiadott dokumentumban, amely a brit képviselet honlapján látható.

„Különös aggodalommal figyelik „a nem transzparens viselkedés jelentős megnyilvánulásait, amelyek hatással vannak a befektetőkre a közszolgáltatások, a műsorszolgáltatás és az országos közlekedési infrastruktúra egyes területein”. Az erről szóló jelentések visszatarthatják a befektetéseket, amelyekért Magyarország, minden más államhoz hasonlóan, verseng – olvasható a nyilatkozatban.

A kilenc ország nagykövetségei emlékeztetnek arra: a Magyarországra irányuló külföldi közvetlen befektetések túlnyomó része az általuk képviselt országokból származik. Kifejezik reményüket, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára áll, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy sok múlhat a külföldi befektetők döntésén. Magyarország barátaiként remélik, hogy olyan befektetési klíma marad, amely „vonzó célállomássá teszi” az országot.

Mint írják, az új korrupcióellenes törvény elfogadása és végrehajtása kulcsszerepet játszhat abban, hogy "a magyar polgárok gazdasági növekedésre és jólétre való törekvése célt érjen".

Kormányzati reakció

A válságkezelő kormány egyik legfontosabb feladata a külföldi befektetői bizalom erősítése az országban, és a Bajnai-kormány e téren is komoly sikereket tud felmutatni - mondta a kormányszóvivő az MTI-nek a kilenc ország budapesti nagykövetsége által közzétett közös nyilatkozatra reagálva.

Szollár Domokos kitért arra, hogy az elmúlt fél év válságkezelő intézkedései nyomán Magyarországon helyreállt a költségvetési egyensúly, a kormány megteremtette a gazdasági növekedés alapjait, vállalkozásbarát gazdaságpolitikát hirdetett meg. A nagykövetek által kiadott közlemény azonban igen aggasztó tendenciákra és magatartásra hívja fel a figyelmet, amelyeket a kormány minden erejével igyekszik megakadályozni – tette hozzá.

Magyarország nemzetközi megítélésnek javulásáról nyilatkozó kormányszóvivő elismerte: az elmúlt időszak egyes eseményei ezt a jogrendbe és átláthatóságba vetett bizalmat alapjaiban ásták alá, és így közvetve veszélyeztették magyar munkahelyek százezreit.
    
„Magyarország szerves része a nemzetközi gazdasági vérkeringésnek. Szüksége van a befektetésekre, mint egy falat kenyérre. A külföldi befektetők élénkítik a gazdaságot, munkahelyeket teremtenek és hozzájárulnak Magyarország fejlődéséhez” – jelentette ki.

Bajnai Gordon miniszterelnök jövő hét elejére konzultációra hívta meg a közleményt kiadó országok Budapestre akkreditált nagyköveteit, hogy személyes találkozó keretében tájékoztassa a képviseletvezetőket – adta hírül a kormányszóvivő.

Megszólalt a Transparency International Magyarország ügyvezetője is

Alexa Noémi, a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: jó jel, hogy a politika gyorsan reagált a kilenc ország nyilatkozatára. Elmondása szerint a TI-hez is eljutottak panaszok az érintett országoktól a befektetői környezettel, így a közbeszerzési ügyekkel kapcsolatban, de nem akart találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a nagykövetségek milyen "nem transzparens viselkedésre" céloztak.

A pártoknak is volt mondanivalója

Kocsi László, az MSZP-frakció külügyi munkacsoportjának vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: nemcsak a mindenkori kormánynak van feladata a felvetett ügyek megoldásában, hanem az egész politikai elitnek. Ha nem lenne ennyire mérhetetlenül megosztott a magyar politika, és képes lenne a minimális konszenzusra az alapvető jogszabályi változtatásokban, akkor ezek az ügyek megoldhatóak lennének – tette hozzá.
    
A Fidesz álláspontját jelezve Cser-Palkovics András kijelentette: megítélésük szerint „a szocialista kormány jókora pofont kapott” a külföldi befektetőkért aggódó nagykövetektől. Ez igen kemény kritika a közel nyolc éve tartó Gyurcsány-Bajnai kormányzással szemben – hívta fel a figyelmet az Fidesz, hozzátéve: Bajnai Gordonnak lesz mit kimagyaráznia jövő hét elején a nagykövetekkel való találkozón.
    
Horn Gábor, az SZDSZ országgyűlési képviselője  fontosnak nevezte, hogy legyen befektetői bizalom a magyar gazdasággal és politikával szemben. A liberális politikus szerint akár a frekvenciapályázat ügyében, akár pedig a pécsi vízközműszolgáltatás ügyében Magyarországon a jogbiztonság, a gazdasági kiszámíthatóság került veszélybe. Ez nagy károkat okozhat az országnak – tette hozzá. Mint kiemelte: „meg kellene fontolnia mindazoknak, akik ezeket a helyzeteket létrehozták, akár a pécsi önkormányzatra gondolok, akár pedig a két nagy párt delegáltjaira az ORTT-ben”.
    
Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt írta: pártja mélyen egyetért ezzel a helyzetértékeléssel, és azonnali lépéseket sürget a tiszta közélet, a valódi verseny és a befektetőbarát környezet megteremtése érdekében. Véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy „Magyarország a paktumpolitika miatt pénznyelő automataként” működik, és elfogadhatatlan az a cirkusz is, amit a szélsőségesek csapnak a befektetők körül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!