Április 11-én lesznek az országgyűlési választások

A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli a köztársasági elnök azon döntését, hogy az országgyűlési választások első fordulóját április 11-re írta ki – közölte Halász Zsuzsa, a párt szóvivője. Mint mondta, erre számítottak, hiszen Sólyom László korábban már bejelentette, hogy a lehető legkorábbi időpontra tűzi majd ki a voksolást. A KDNP, ahogy eddig, ezután is mindent megtesz az emberekért és a változásért.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közölte, hogy április 11-ére írta ki az országgyűlési képviselők választásának első fordulóját Sólyom László államfő. A választások második fordulóját április 25-én tartják. A választás kitűzésével hivatalosan is megkezdődött az április 9-én éjfélig tartó választási kampány. Az első forduló előtt április 10-én 0 órától április 11-én 19 óráig kampánycsend van, ekkor kampánytevékenységet folytatni tilos.

A mintegy 8 millió választójogosultnak február 8. és 12. között kell kézhez kapnia a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést (a kopogtatócédulát) és az ajánlószelvényt. Aki ez idő alatt nem kapja meg ezeket, a jegyzőnél (a helyi választási iroda vezetőjénél) kell ezt jeleznie. Az egyéni választókerületekben a jelöltséghez a törvény szerint legalább 750, a választókerületben lakó választópolgár ajánlása szükséges, a jelöltek március 19-ig gyűjthetik az ajánlószelvényeket. Területi listát az a párt állíthat, amely az adott területi választókerületben az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet állított. Országos listát az a párt állíthat, amely legalább hét területi választókerületben állított listát.

A választás napján külföldön tartózkodó választópolgárok a Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain akkor szavazhatnak, ha a helyi jegyzőnél március 19-éig jelentkeztek a külképviseleti névjegyzékbe. A külképviseleteken április 4-én, húsvét vasárnap lesz a voksolás. A külképviseleteken a második fordulót már a magyarországi szavazással egy időben tartják. Aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén élni kíván a választójogával, április 9-éig kérhet igazolást a lakóhelye szerinti jegyzőtől.

A választópolgárok az országgyűlési választás első fordulójában két szavazattal rendelkeznek: egyrészt voksolhatnak arra, kit szeretnének az egyéni választókerületükben (ebből 176 van) képviselőnek, másrészt arról dönthetnek, hogy a területi listáról melyik pártot támogatják (összesen 20 területi lista van). A területi listákról összesen 152 mandátumot osztanak ki. Az országos listán kiadható 58 mandátumot pedig a fel nem használt, úgynevezett töredékszavazatok összesítése alapján osztják ki.

+

Elindult az Országos Választási Iroda (OVI) új, az áprilisi országgyűlési választásra készített világhálós oldala, a www.valasztas.hu oldal.

Hétfőtől már hívható, február 1-jétől pedig személyesen is felkereshető az Országos Választási Iroda (OVI) választási információs szolgálata (visz). A tájékoztató szolgálat a 06-40-200-717-es, vagy a 06-1-441-16-16-os számon érhető el választási ügyekben.

Az Önkormányzati Minisztérium Roosevelt téri épületében február 1-jétől a szolgálat munkatársait személyesen is megkereshetik azok, akiknek kérdésük van a választással kapcsolatban. Az Országos Választási Iroda (OVI) választási információs szolgálata továbbá elektronikus leveleket is fogad a visz [kukac] otm.gov.hu e-mail-címen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!