Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését követeli a KDNP és a Fidesz

A Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz követeli, hogy a kormány csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékra – jelentette ki Semjén Zsolt, a KDNP elnöke mai sajtótájékoztatóján. A pártelnök szerint elvárható, hogy a szocialista párt – nevéhez híven – a szegények, a nehéz helyzetben lévők mellé álljon, a KDNP a keresztényszociális gondolat alapján küldetésének tekinti, hogy az elesettek, és rászorulók érdekeit képviselve elérje az áfa mérséklését.

Magyarország helyzete tragikus, a kormány egyértelműen félrekezelte a válságot, Gyurcsány Ferenc hétfőn a Parlamentben ismét nem a megoldás, hanem a reménytelenség csomagját ismertette – mondta a KDNP elnöke. Hozzáfűzte, Gyurcsány-kormány nagy csinnadrattával bejelentett „reformjait” a piac percek alatt beárazta, a miniszterelnök beszédét követően a forint árfolyama rekord mélységbe zuhant.

A reménytelenség csomagjából ugyanis világosan kiderült, hogy átfogó, valós reformok helyett a kormány újabb adóemeléseket tervez.  Az áfa emelése tovább drágítja az alapvető élelmiszerek árát, s ez drámai hatással lesz a megélhetési válsággal küszködő társadalomra, az intézkedés legsúlyosabban azt a hárommillió embert érinti majd, akik a szociológusok szerint már most is szegénységben, vagy a szegénység határán élnek – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, a magyar áfa-szint a második legmagasabb egész Európában, s felidézte Gyurcsány Ferenc korábbi állítását, mely szerint az áfa a szegények adója. „Bár, amikor a miniszterelnök ezt mondta, akkor éppen áfacsökkentést ígért, amiből akkor is áfaemelés lett, de attól maga az állítás még igaz” – jegyezte meg.

A kereszténydemokrata politikus különösen furcsának nevezte, hogy egy magát szocialistának mondó párt nem hajlandó különbséget tenni a luxuscikkek és a létfenntartási cikkek között, hiszen Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés hétfői ülésnapján nyilvánvalóvá tette, hogy szerinte helyénvaló, ha a kenyeret, tejet, szalonnát, a helikopter, kaviárt az úszómedencét azonos áfa kulcs terheli. 

A Kereszténydemokrata Néppárt leghatározottabb álláspontja az, hogy amikor ilyen fokú a szociális elnyomorodás, akkor szóba sem jöhet az áfa emelése, épp ellenkezőleg, az alapvető élelmiszerek áfáját csökkenteni kell – mondta a pártelnök.

Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy miután ezen érveit a hétfői ülésnapon elmondta Gyurcsány Ferenc azt javasolta, hogy a KDNP nyújtsa be erre vonatkozó javaslatát. A miniszterelnök szavait mind a KDNP, mind a Fidesz értetlenül fogadta, hiszen a két párt képviselői február 12-én juttatták el az áfa csökkentéséről szóló törvénymódosítási javaslatukat a Magyar Országgyűlésnek, s e tényről – kivált mivel a felvetés jogosságát nem vitatja – a kormányfő is értesülhetett volna.

A KDNP elnöke határozottan cáfolta a kormányfő azon hétfői kijelentését, hogy a több áfa kulcs alkalmazása megoldhatatlan problémát jelentene az adórendszerben. Mint mondta, ezúton tájékoztatja a miniszterelnököt, hogy az Európai Unió legtöbb országban ezt a gondot egészen jól tudják kezelni, ugyanis az alapvető élelmiszerek régóta egészen más áfa kulccsal adóznak, mint a luxuscikkek. Szerinte elvárható lenne az ország miniszterelnökétől, ha már a külföldi országok helyzetét nem is ismeri, legalább a magyar viszonyokról legyenek információi, hiszen Magyarországon is számos dolog nem 20 százalékos, hanem 5 százalékos áfával adózik. Megjegyezte, ezen termékek körét mellesleg február 12-ei beadványukban is részletesen ismertették. 

A pártelnök nyomatékosan kijelentette, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz törvénymódosító javaslata a nemzetközi gyakorlatnak és a hatályos magyar szabályozásnak minden tekintetben megfelel, az abban foglaltak a szegényebb családoknak átlagosan havi 4000 forint megtakarítást eredményeznek. Kérik, sőt követelik, hogy a kormány és a kormánypártok álljanak a javaslat mögé, s csökkentsék 5 százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját.

Semjén Zsolt szerint elvárható, hogy a szocialista párt nevéhez híven a szegények, a nehéz helyzetben lévők mellé álljon, mindenestre a KDNP a keresztényszociális gondolat alapján küldetésének tekinti, hogy képviselje az elesettek, és rászorulók érdekeit. Mint mondta, szívből remélik, hogy a szocialista képviselők megszavazzák az alapvető élelmiszerek alacsonyabb áfáját.

Kérdésre válaszolva a KDNP elnöke elmondta: pártja támogatja a kormányfő azon kezdeményezését, hogy nyolcvan százalékban magyar árut lehessen kapni a boltokban. Ám az egyelőre nem tisztázott, hogy mindezt a kormány hogyan kívánja elérni. Az eddig nyilvánosságra került módszer csupán „jámbor buzdításnak tűnik, a brutális érdekérvényesítő képességgel bíró multinacionális cégekkel szemben – tette hozzá.

Megjegyezte, ő maga többször felvetette az Országgyűlésben, hogy kötelezzék a multikat a magyar áruk forgalmazására, ám erre a szocialisták és a szabaddemokraták részéről rendre csak gyalázkodás volt a válasz.
   
A Kereszténydemokrata Néppárt kezdetektől fogva azt vallja, hogy a multinacionális áruházakat rá kell szorítani arra, hogy javarészt magyar árukat árusítsanak, meg kell szűntetni a multinacionális cégeknek adott indokolatlan és aránytalan versenyelőnyt biztosító, sok esetben korrupció gyanús állami kedvezményeket. A magyar kormánynak kiemelten a magyar vállalkozókat kell támogatniuk, és át kell gondolni a multinacionális cégek profitkivitelét az országból, tárgyalásokat kell kezdeményezni annak érdekében, hogy e tekintetben tanúsítsanak önmérsékletet – hangsúlyozta a pártelnök.  Hozzáfűzte, mindaddig, amíg ez nem valósul meg, a magyar gazdaság növekedéséről illuzórikus beszélni, hiszen a termelés profitja nem Magyarország fejlődését, gyarapodását szolgálja, hanem más országokat gazdagít.

+

A törvényjavaslat teljes szövege itt olvasható

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!