Az álbaloldal megérdemli a vereséget

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján nyilvánosságra hozott két titkosszolgálati jelentés alapján kiderül, hogy az őszödi beszéd dupla hazugság volt. Gyurcsány Ferenc és álbalodali elvtársai tovább hazudtak az embereknek. Próbálták elfedni katasztrofális és dilettáns kormányzásuk eredménytelenségét, az ország eladósítását és a maguk által előidézett megszorításokról elterelni a figyelmet – áll a Kereszténydemokrata Néppárt közleményében.

A KDNP közleménye

Ha valaki még mindig nem tudta volna mire képes az álbaloldal, az Alkotmányvédelmi Hivatal Őszödi jelentéséből megtudhatja. Most kiderült, hogy az őszödi beszéd dupla hazugság volt. Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök először hazudott az országnak, becsapta az embereket, majd ismét becsapott mindenkit azzal, ahogy az MSZP megszervezte az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatalát. Gyurcsány Ferenc és álbalodali elvtársai tovább hazudtak az embereknek. Próbálták elfedni katasztrofális és dilettáns kormányzásuk eredménytelenségét, az ország eladósítását és a maguk által előidézett megszorításokról elterelni a figyelmet. Ez a velejéig romlott álbaloldali tevékenység most lelepleződött, nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak reggel, éjjel meg este hazudtak, hanem délután is, és folyamatosan félrevezették a magyar választókat. A nagy színjátékok után újra összeállt álbaloldal ezért megérdemli, hogy az áprilisi választáson azok a magyarok küldjék végérvényesen a politikai süllyesztőbe, akiket adósságba kergettek, akiktől elvettek nyugdíjat, fizetést, akiket évtizedeken keresztül szégyenteljesen átvertek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!