Az egészségügy problémáinak megoldásához politikai fordulatra van szükség

Ősz közepére összeomlik az egészségügyi ellátórendszer, mert az új finanszírozási rendszer miatt a kórházak nem lesznek képesek „talpon maradni” – mondta Nagy Kálmán sajtótájékoztatóján. A KDNP szakpolitikusa hozzátette: Székely Tamás egészségügyi miniszter „papagájként hajtogatja”, hogy több pénzt kapott az ellátórendszer, de a költségek „irreális” növekedése miatt ezen forrásoknak nincs jelentősége. A kórházak az ország minden részéről arról számolnak be, hogy olyan kevés pénzt kaptak, ami már a minimum feltételek teljesítésére sem elég.

Mik erre a bizonyítékok – tette fel a kérdést Nagy Kálmán. A kereszténydemokrata politikus szerint bizonyítékot szolgáltat erre az Egyetemi Klinikák Szövetségének azon bejelentése, melyben felvetették azt, hogy a progresszív ellátásnak azt a részét, amelyik nem az ő ellátó körzetükhöz tartozik, nem fogják biztosítani. Hangsúlyozta azt is, érdekvédelmi szervezetek alakulnak. Elmondta, nemcsak a Magyar Kórházszövetség tartott rendkívüli közgyűlést ezzel kapcsolatosan, hanem az elmúlt napokban megalakult a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége, amely az önkormányzati kórházakat tömöríti, továbbá – folytatta – létrejön az úgynevezett Alternatív Kórházszövetség, a súlyponti kórházak érdekvédelmi szövetsége.

Sorban jelentik be a nagy intézmények, hogy súlyos költségvetési deficitük lesz – emelte ki.

Nagy Kálmán hangot adott azon véleményének, hogy az egészségügyi miniszter orvosszakmailag nem lát rá a rendszerre, tehát képtelen lenne a rendszeren belül működni. „Egy óriási deficit van, éspedig a kórházak, az ellátóintézmények és az egészségügyi minisztérium között egy olyan fokú bizalmatlanság, amelyben az egészségügyi minisztérium gyakorlatilag egyedül maradt” – jelentette ki a KDNP szakpolitikusa.

Kiemelte azt is, hogy Magyarország ma az egészségügyben és az egészségtudományban a lemaradás szintjén van.

„Miért kullogunk mi állandóan a világ után? Miért fizetünk mi állandóan? Magyarországon miért az a probléma, hogy egy gyógyszert, hogyha újonnan alkalmazunk, akkor melyik offshore cég az, amelyik gyártani fogja, miért nem tudunk részt venni az orvoslás vérkeringésében? Miért nem más szempontok vezérlik az egészségügyi ellátást, miért az állandó lemaradás pótlása az irányadó? Magyarországon az egészségügyi minisztériumnak nincsen semmi szakmai-tudományos koncepciója?” – sorjázta a kérdéseket Nagy kálmán. „Ez nyilvánvalóan elvezethet oda, hogy ez az ország minden szinten, az egészségügy szintjén pedig különösen lemarad” – jelentette ki a politikus.

Hangsúlyozta, a 2006-os országgyűlési választások óta Magyarországon az egészségügy lett a legnagyobb vesztes. „Magyarországon nem lehet az egészségügyi változásokat megoldani a jelenlegi kormányzat szintjén. A változásnak együtt kell járni a politikai rendszerváltozással” – jelentette ki Nagy Kálmán, hozzátéve: új egészségügyi koncepciót, új megoldásokat ez a kormány, ezzel a miniszterrel képtelen felvázolni. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!