Az ellenzék készen áll a kormányzásra

Készen áll a kormányzásra a Fidesz és a kereszténydemokraták szövetsége, választási győzelmük esetén a KDNP egyik legfőbb célja a családi adózás bevezetése – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke tegnap Szentesen. A családi jövedelemadózásról szólva a pártelnök a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a kereszténydemokraták által kidolgozott törvényjavaslat lényege az, hogy nem magát a jövedelmet, hanem az adott jövedelemből az eltartottak számát tekintik alapnak.

A regionális vízművek privatizációja kapcsán Semjén Zsolt elmondta: a víz napjainkban  fontosabb, mint az olaj, a felelősen gazdálkodó állam pedig minden magánbefektetőnél jobb tulajdonos, mert nem a profitmaximalizálását, hanem a lakosság érdekeinek érvényesítését tartja legfőbb feladatának. A költségvetési törvénytervezetről is szólt a pártelnök, szerinte a dokumentum fiktív számokat tartalmaz.

Halmai István, a KDNP szentesi képviselője úgy fogalmazott, ma Magyarországon nincs olyan intézmény ma az országban, amely megfelelően működne.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!