Az MSZP-kormány ellehetetleníti a családokat, külföldi kézre játszaná az emberek nyugdíját

A szocialisták szétverik a bölcsődei ellátást, további terheket rónak a családokra, amivel a gyermekvállalási kedvet csökkentik – jelentette ki sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának kereszténydemokrata alelnöke. A magánnyugdíj-pénztárak privatizációjával a kormány el akarta lopni az emberek befektetéseit, nyugdíját – mondta a politikus arra a hírre reagálva, hogy Sólyom László államfő az Alkotmánybírósághoz fordult a magánnyugdíjról szóló törvény miatt.

Soltész Miklós szerint teljes a káosz, a szocialisták újabb terhekkel sújtják a kisgyermekes családokat. A Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője emlékeztetett rá, hogy a szocialisták a gyes és a gyed két évre való csökkentésekor a bölcsődei férőhelyek számának növelését ígérték, ám előrevivő intézkedések helyett a finanszírozás csökkentésével a meglévő intézmények létét is veszélybe sodorják. 2007-ben még 574 ezer forint volt az egy főre jutó támogatás, 2008-ban 540 ezer, tavaly pedig már csak 494 ezer forint – sorolta a beszédes számokat a képviselő.

Jelenleg bölcsődébe 33.500 gyermek jár, ami 130 százalékos kihasználtságot jelent, ám a gyes és a gyed két évre való csökkenésével minimum tízezer új gyermekkel kell számolni – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Kifejtette: a férőhelyek megemelése helyett az MSZP-sek szakmailag alkalmatlan döntéseket hoztak. A szocialisták szétverik a bölcsődei ellátást, további terheket rónak a családokra, amivel a katasztrofális demográfiai helyzet ellenére tovább csökkentik a gyermekvállalási kedvet csökkentik.

Ismeretes, Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt. Az államfő leszögezi: a magánnyugdíjpénztár tagjainak jogai az alkotmány értelmében tulajdonnak tekintendők. A tulajdon alkotmányosan korlátozható, de csak akkor, ha a korlátozás arányban áll az azt szükségessé tevő közérdekkel. Sólyom László szerint a magánnyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható, átlátható működése közérdek, azonban lehetőséget kell adni a kötelező társadalombiztosításba való visszalépésre. Miután ezt a törvény nem biztosítja, az államfő szerint sérti a tulajdonhoz való jogot.

Soltész Miklós az eseményre reagálva arra hívta fel a figyelmet, a Fidesz-KDNP frakciószövetség már korábban is figyelmeztetett arra, a szocialisták el akarják lopni az emberek nyugdíját, a magyar emberek nyugdíjjárulék-befizetéseit külföldi befektetők kezére akarják játszani. Ha ez megvalósulna – figyelmeztetett a politikus –, akkor generációk maradnának nyugdíj nélkül, s rámutatott arra is, hogy a 2009-es esztendő megmutatta, egy gazdasági válság idején mi történhet a pénzügyi befektetésekkel.

A politikus kifejtette: azért is üdvözlik, hogy Sólyom László az Alkotmánybírósághoz fordul, mert az általa az Országgyűlésnek visszaküldött törvényeket a parlament MSZP-SZDSZ-es többsége rendszerint változatlanul hagyva fogadta el újra. A Fidesz elnöksége december 17-én arra kérte az államfőt, fontolja meg előzetes normakontroll kérésének lehetőségét az Alkotmánybíróságnál az új magánnyugdíj-biztosítási rendszerről szóló törvénnyel kapcsolatban. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője pedig közölte: kormányra kerülése esetén a Fidesz akadályozni, hogy az embereket kizárják a saját, nyugdíjcélú megtakarításaik feletti rendelkezésből.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!