Az önkormányzat tudta nélkül felszedték a síneket

Felszedték a síneket több vasútállomáson a Kaposvár és Fonyód közötti vonalszakaszon. A megyei önkormányzatot senki nem értesítette a munkálatokról, szerintük ez a szárnyvonal megszűntetésének első lépése. A MÁV szerint viszont csak egy korábban tervbe vett munkát hajtottak végre. „Első lépésként az állomásokon a kitérő vágányokat szűntetik meg, aminek az lesz a következménye, hogy a szembe jövő vonatpárok nem tudják egymást elkerülni, aztán majd jöhetnek a statisztikusok és bebizonyítják, hogy ez a vonal gazdaságtalan és meg lehet szüntetni” – nyilatkozta a HírTV-nek Móring József Attila, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője.

A Kaposvár és Fonyód közötti pályaszakasz nem szerepelt a minisztérium bezárásra ítélt szárnyvonalai között. A megye vezetése ezért megdöbbenve értesült arról, hogy az egyik állomáson, Somogyjádon a napokban felszedték az egyik sínpárt.

Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés fideszes elnöke úgy fogalmazott: nem hallották meg a somogyiak segélykiáltását. Aláírást gyűjtöttek, polgármesterek gyűltek össze, és kérték, követelték, hogy ne nyúljanak a vasutakhoz, de „fittyet hánytak rá, itt van a kormány karácsonyi ajándéka” – fogalmazott.

A politikusok úgy tudják, a szakaszon több állomáson is hasonlóra készül a MÁV. Ez azt jelenti, hogy ritkítani akarják a forgalmat, amely a bezárás első lépése lehet.

„Első lépésként az állomásokon a kitérő vágányokat szűntetik meg, aminek az lesz a következménye, hogy a szembe jövő vonatpárok nem tudják egymást elkerülni, aztán majd jöhetnek a statisztikusok és bebizonyítják, hogy ez a vonal gazdaságtalan és meg lehet szüntetni” – nyilatkozta a hírTV-nek Móring József Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.

A MÁV illetékese szerint semmi rendkívüli nem történt, mindössze egy korábban már betervezett munkát végeztek el.

A vonal egy másik állomása mellett, Somogyváron milliárdos beruházást tervez egy külföldi befektető. Ha ott is felszedik a síneket az autó- és repülőgép-alkatrészeket gyártó vállalkozás várhatóan nem építi fel az üzemet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!