Az ország le akarja zárni a Gyurcsány-Bajnai korszakot

Az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben, a szavazófülkében minden magyarra egy másik magyar vár a határon túlról – jelentette ki Orbán Viktor Esztergomban, a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának közös kampányrendezvényén.

A Fidesz elnöke a közelmúltban határon túli területeken tett látogatásaira utalva kiemelte: a június 7-i döntés öt évre határozza meg a magyarok súlyát az Európai Parlamentben. A kampányrendezvényen a belpolitikai helyzetről szólva a válság okaként azt jelölte meg, hogy „a mérhetetlenül gazdag emberek mohóságukban” elvették a becsületes emberektől azt, amiért egész életükben dolgoztak. Közölte: tapasztalatai szerint, az egész ország egy hangon beszél, mindenkinek elege van és le akarja zárni az országot zsákutcába juttató Gyurcsány-Bajnai korszakot. „Eltakarítani a romokat, felelősségre vonni mindazokat, akik romhalmazt csináltak az országból, és újjáépíteni az országot”– mondta el a Fidesz-Magyar polgári Szövetség céljairól Orbán Viktor.

Beszédében Orbán Viktor idézte az európai gondolat atyjának tartott egykori francia külügyminiszter, Robert Schuman kijelentését, miszerint „Európában a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”, majd szavait azzal a felhívással zárta: „ne feledjék, a szavazófülkében minden magyart várni fog egy másik magyar, a határon túlról”.

Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke a Fidesszel közös kampányrendezvényen azt hangsúlyozta: az európai egységesülés azt jelenti, hogy a jó magyar és a jó szlovák patrióta ugyanazt az irányt követheti, a civilizált európai együttélés irányát, egymás kölcsönös tiszteletét. „Mi Szlovákia lojális állampolgárai vagyunk, az MKP parlamenti képviselői az egyedüliek, akik soha nem szavaztak meg a szlovák parlamentben egyetlen olyan javaslatot sem, melynél felmerült az alkotmányellenesség gyanúja. Soha egyetlen sértő szót nem tettünk a szlovák népre, melyet tisztelünk és amellyel megértésben akarunk élni” – jelentette ki a politikus.

Csáky Pál rámutatott, a szlovákiai magyarság számára nem a beolvadás, vagy az önfeladás a követendő út, hanem a polgári és nemzeti lét kiteljesedése, a szabad élet és az ezen alapuló szellemi, anyagi gazdagodás. „A nemzeteink közötti kiegyezés megkerülhetetlen ... akkor lesz itt valódi megbékélés, ha a távolságot mindkét oldalról csökkenteni akarjuk. Mi így teszünk és szlovák kollégáinknak is el kell jutni a képzelt út közepéig” – mondta az MKP elnöke, aki szerint e közben az igazságra és az erkölcsre kell támaszkodni és nem szabad ellenséget látni egymásban.

A rendezvényen felszólaló Bauer Edit, a szlovákiai MKP listavezetője hangsúlyozta, mindenkinek el kell mennie szavazni az EP-választáson, mert ott kell lenni, ahol "rólunk döntenek".

Schmitt Pál, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője beszédében elmondta, a Fidesz a határokra való tekintet nélküli egységként tekint a Kárpát-medencei térségre, ahol közösen kell képviselni a magyar érdekeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!