Messze a Fidesz-KDNP pártszövetségre adnák legtöbben a voksukat– derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Egy most vasárnap esedékes választáson a jogosultak 61 százaléka venne részt, körükben pedig a leadott szavazatok 39 százalékát a Fidesz–KDNP pártszövetség szerezné meg. Az MSZP 16, a Jobbik 13, az Együtt 2014–PM 10, az LMP 6 százalékot kapna.
Ezek alapján, az egy hónappal korábbi eredményekhez képest valamennyi párt 1 százalékot veszített népszerűségéből, kivéve az Együtt 2014–PM, amely a mostani felmérés szerint egy százalékkal több szavazathoz jutna. A felmérésben a pártválasztók mellett 7 százalék azok aránya, akik pártpreferenciájukban még bizonytalanok, de kormányváltást szeretnének.
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a felnőtt magyar lakosság harmada (33 százalék) vallotta magát a Fidesz–KDNP, több mint ötöde (22 százalék) az „összefogásra kész baloldal”, tizede (11 százalék) pedig a radikális Jobbik táborába tartozónak. Kevesebb mint egy évvel a választások előtt továbbra is 28 százalékos a bizonytalanok, rejtőzködők és biztosan nem szavazók tábora. A Nézőpont Intézet úgy véli: „az ellenzéki pártok számára komoly növekedési potenciált jelent”, hogy az úgynevezett
Kitértek arra is, hogy a baloldali pártok versenyében csökkent – „de továbbra is jelentős” – a különbség az MSZP és az Együtt 2014–PM között, előbbit a felmérés szerint az összes megkérdezett 13 százaléka támogatja, utóbbit pedig 8 százaléka. A Jobbikot 11 százalék támogatja az összes megkérdezett körében. Kiemelték továbbá, hogy a jövő évi választásokban az LMP „a mérleg nyelve lehet”, hiszen népszerűsége újra magasabb a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos szintnél.
A miniszterelnök a legnépszerűbb
Orbán Viktort tartják a legalkalmasabbnak miniszterelnöki posztra – derült ki a Medián felméréséből, mely egyébként elsősorban a baloldali erőviszonyokra fókuszált. Karácsony Gergely egykori kenyéradója szerint a kormányváltást akarók körében fölényesen vezet Bajnai Gordon Mesterházy Attilával szemben. Orbán február óta jelentősen növelni tudta támogatóinak számát, míg Bajnai támogatottsága csökkenő tendenciát mutat – derült ki a Századvég áprilisi közvélemény-kutatásából. A Nézőpont pedig arra jutott, Orbán Viktorral egy mostani választáson nem versenyezhetne senki, Mesterházy viszont nincs is olyan sokkal lemaradva Bajnai mögött.