A pedagógusok jól fogadják a változásokat, megértik ennek szükségességét – mondta Hoffmann Rózsa a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a köznevelési törvény tervezetét ismertető országjáró körútjának kaposvári állomásán. Az új rendszer „nagyon lényeges” változásaként említette a pedagógus-életpályamodellt, amely azt szolgálja, hogy a pedagógusokat végre a magyar társadalom kellőképpen megbecsülje”.
Hoffmann Rózsa szerint természetes, hogy sok a kérdés, „bizonytalanság van sok tekintetben”, de mint mondta: a tervezetről rendezett fórumokon ezeket sikerül eloszlatniuk, „megnyugszanak a pedagógusok, látják, hogy az ő érdekükben, a gyerekek érdekében, és az ország fejlődése érdekében tervezzük a változásokat”.
Az államtitkár ismertetése szerint a nemzeti köznevelési törvény a mostani számokkal kifejezhető, mérhető rendszerrel szemben előtérbe állítja a nevelést, annak érdekében, hogy mindenki egységes nemzeti műveltséget kapjon, az oktatás tartalmát központilag határozzák meg, valamint egységes állami irányítást és ellenőrzést vezetnek be.
Az új törvényben kulcskérdés az esélyegyenlőség megteremtése, továbbá – a versenyképesség biztosításáért is – a tehetséggondozás - hangsúlyozta Hoffmann Rózsa, aki az új köznevelési rendszer „nagyon lényeges” változásaként említette a pedagógus-életpályamodellt, amely elmondása szerint nagyon sok újdonságot tartalmaz, és „amely azt szolgálja, hogy a pedagógusokat végre a magyar társadalom kellőképpen megbecsülje”. Vannak, akik az ehhez rendelt újfajta szemléletű munkaidő-beosztást „értetlenségből vagy szándékosan félremagyarázzák”, de ezeket a fórumokon sikerült tisztázni – tette hozzá az államtitkár.
Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy azoknak a „felröppenő” híreknek sincs semmiféle létjogosultságuk, amelyek a Kaposvári Egyetem létét megkérdőjeleznék. „Kaposvárott volt, van, és lesz egyetem mindaddig, amíg színvonalas képzést folytatnak, amíg erre van hallgatói igény” – közölte.
„Nem áll szándékunkban, és a kormány egyetlen szereplőjének sem áll szándékában vidéken működő, jól működő egyetemeket vagy főiskolákat megszüntetni” – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa. Hozzátette: természetesen rájuk is vonatkoznak majd a felsőoktatási törvény keretszám-elosztásainak és finanszírozásának változásai.
Az államtitkár a Klebelsberg Kollégium szervezésében tartott hetedik pedagógiai konferencián több mint 300 pedagógust tájékoztatott az új nemzeti köznevelési rendszerről.