Bajnai jelölése morálisan és politikailag illegitim

A kormányfőjelölés módja jogilag ugyan nem, de politikailag és morálisan illegitim. A KDNP számáram a jelölt személye elfogadhatatlan – jelentette ki Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke mai napirend előtti felszólalásában a Parlamentben.

Sok derűs pillanattal ajándékozta meg az elmúlt héten a baloldal azokat az embereket, akiknek van humorérzéke – mondta napirend előtti felszólalásának elején Harrach Péter utalva a miniszterelnök-jelölés komédiába illő módjára.  

Ezeket a pillanatokat tetézte be az imént Gyurcsány Ferenc, amikor a választók becsapásáról és az ocsmány beszédről oktatott ki minket – tette hozzá a leköszönő miniszterelnök kínos hazugságaira, s az őszödi beszéd otromba káromkodásaira célozva.

A kereszténydemokrata politikus szerint a jelölés folyamata és eredménye három kérdést vet fel.

Elsőként a jelölés mikéntjét említette, hangsúlyozva, hogy jogilag ugyan nem, de morálisan és politikailag egyaránt illegitim jelölésről van szó. Majd második szempontként a kiszivárgott programelemekről szólt, mondván, hogy az MSZP és SZDSZ támogatásával felálló kormány olyan módon kívánja kezelni a jelen problémáit, hogy azzal súlyos károkat okoznak a jövőnek.
Az Orbán-kormány volt szociális és családügyi minisztere a családtámogatások megnyirbálását hozta fel konkrét példaként, s kijelentette, hogy a családtámogatási-rendszer megcsapolása az amúgy is rossz demográfiai helyzetet tovább súlyosbítja.

A KDNP alelnöke az állítólagos szakértő-kormány fejének szánt politikus néhány „szakmai éleslátásról” tanúskodó gondolatát idézte. Szavaiból kiderült, hogy miközben Magyarország az államcsőd felé sodródott Bajnai Gordon azt állította: „a kormány abba az irányba tolta az ország szekerét, amely a jó haladási irányt jelzi”. „ Magyarország szempontjából megnyugtató hír az, hogy az elmúlt két év erőfeszítése, és sokszor áldozatai eredményeként Magyarország ma stabil és biztonsággal tekinthet a nehezebb nemzetközi gazdasági viszonyok elé.” (A stílus maga az ember szerk.)

Harmadik szempontként Harrach Péter kitért Bajnai Gordon személyére, mint mondta, a miniszterelnök-jelölt annak a Gyurcsány-kormánynak volt a tagja, amely neoliberális gazdaságpolitikájával jelen helyzetébe juttatta Magyarországot. Megjegyezte, e gazdaságpolitikának Bajnai Gordon nemcsak híve, de emblematikus figurája. Hozzáfűzte: nem tekinthetünk el a jelölt múltjának egy sötét foltjáról, a Hajdú-Bét ügytől sem.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökségének hétvégi közleményéből az alábbi részletet citálta: „ az általa tulajdonolt Hajdú-Bét kisemmizett libatenyésztői közül néhányan önkezükkel vetettek véget életüknek, mások azóta is a nyomor szélén tengődnek.” Majd az elfogultság vádját kerülendő, egy szocialista képviselő szavait elevenítette fel: „Kilenc ember ment tönkre és lett öngyilkos, mert a Hajdú-Bét nem fizette ki tartozását nekik”.

A közlemény teljes szövege: „Bajnai Gordon jelölése, akinek emberéletek száradnak a lelkén, nyilvánvaló provokáció. Minden jó érzésű ember számára megdöbbentő, hogy Gyurcsány Ferenc és köre olyan embert akar a kormányfői székbe ültetni, aki amellett, hogy illegitim, erkölcsi értelemben még bűnöző is.Ismert, „áldásos tevékenységének” köszönhetően az általa tulajdonolt Hajdu-Bét kisemmizett libatenyésztői közül néhányan önkezükkel vetettek véget életüknek, mások azóta is a nyomor szélén tengődnek. Bajnai soha, semmilyen felelősséget nem viselt és nem is érzett az ügyben.Ennek fényében nem nehéz következtetni arra, milyen sors várna az általa irányított ország lakosaira."

Harrach Péter hangsúlyozta, kereszténydemokrataként úgy gondolja, hogy az elkövetett bűnt „egy csendes pillanatban a lelkiismeret ítélőszéke előtt tisztázni is lehet”. Csakhogy nem egy magánemberről, hanem az ország leendő miniszterelnökéről van szó – fűzte hozzá – akit ez az emberi magatartás, vezetési gyakorlat, az emberek sorsa iránti érzéketlenség jellemez, és akinek a történtekről mindössze annyi mondanivalója volt: „nem értettünk hozzá".

Mindezek fényében ne várják el, hogy Bajnai Gordonra szavazzunk – fordult a szocialista és a szabaddemokrata képviselőkhöz felszólalásának végén Harrach Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!