A baloldal politikája egyértelmű veszélyt jelent az országra

A Fidesz-KDNP-kormány rendkívül jelentős sikereket ért el, de az összes tervezett, az emberek életminőségét javító intézkedését azért nem tudta megvalósítani egy ciklus alatt, mert a megelőző nyolcéves kormányzás eladósította az országot – mondta Lanczendorfer Erzsébet kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón. Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője kijelentette: a baloldal politikája egyértelmű veszélyt jelent az országra és a magyar családokra.

Lanczendorfer Erzsébet a fórumon kifejtette: míg 2002-ben 8 ezer milliárdos államadóssággal vette át az országot Medgyessy Péter miniszterelnök, 2010-ben a szocialisták 21,5 ezer milliárd forintnyi adóssággal fejezték be kormányzásukat. A politikus úgy fogalmazott: a szocialisták felveszik az IMF-kölcsönt, a Fidesz-KDNP-kormány pedig azt törleszti.  

Beszámolt arról is, hogy a jelenlegi kormány folytatni kívánja a rezsicsökkentést és egyszámjegyűvé tenné a személyi jövedelemadót.  

Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője hangsúlyozta: a baloldal politikája egyértelmű veszélyt jelent az országra és a magyar családokra. Mint mondta, ezt részben arra alapozza, hogy semmilyen megújulást nem lát a baloldalon, ugyanazok alkotják, akik rendszeresen emelték a rezsiköltségeket. Emlékeztetett arra az ígéretükre is, hogy a gyermekek után járó adókedvezményhez nem nyúlnak, azt mégis megszüntették – mondta.  

Kivezették a támogatott, forintalapú lakáshiteleket, helyette devizaalapú eladósodásba hajszolták a családokat – jelentette ki a politikus. A külföldi nagyvállalatok érdekeit helyezték előtérbe, mivel amikor eladták az alapvető nagyvállalatokat külföldieknek, megígérték nekik, hogy azok profitot hoznak majd – tette hozzá. Rogán Álláspontja szerint a közműszektort olyan nonprofit ágazattá kell tenni, amelyben csak a fejlesztési költségeket kell pluszban megfizetni.  

Rogán Antal arról is beszélt, hogy a baloldal adóemelést vezetne be, az átlagos jövedelemnél 25, míg a felett 40 százalékos adókulcsokkal, ugyanis nem akarnak bankadót, vagy a multikat sújtó terheket. Azt mondta: nem véletlen, hogy Bajnai Gordon szervezetének számlájára érkezik a legtöbb külföldi támogatás.  

A fórumon szintén részt vevő Martonyi János külügyminiszter az országgal szembeni nemzetközi támadásokat firtató kérdésre úgy fogalmazott: ezek akkor jelennek meg, amikor polgári, jobbközép kormány van hatalmon, 2006 októberében valahogy elmaradtak a külföldi bírálatok. A támadások okai között említette a gazdasági érdeksérelmeket, de mint mondta, nem szűkíthető le kizárólag erre a kérdés, fontos értéktartalmak is jelen vannak. Az alaptörvényünk olyan értékeket rögzít, amely a világon sok baloldali politikai erőnek nem tetszik – mondta, hozzátéve: a házasság meghatározása vagy a keresztény értékek megjelenítése vált ki ellenszenvet.  

Egészen biztosak vagyunk abban, hogy igazunk van – jelentette ki a vállalt értékekről, szerinte sokan éppen ezek miatt állnak a kormányzó erő mellett. Gyalázatnak, elfogadhatatlannak minősítette, amikor a kritikák már az ország múltjáról, hagyományairól szólnak. Ide sorolta azt az állítást, hogy Magyarország antiszemita ország lenne.  

Mint mondta: sikerült a támadások leglényegesebb elemeit elhárítani, és bebizonyítható, hogy az elmúlt három és fél évben végrehajtott átalakítás sikeres.  

Kérdésre válaszolva bírálta a Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjének visszavonására irányuló törekvéseket. Hozzátette: a magyar alaptörvény kimondja, hogy az ország felelősséget vállal a határon túli magyarokért. Bár Tőkés László egy másik nyelvezetet használt, amikor Magyarország esetleges védhatalmi szerepéről beszélt Erdéllyel kapcsolatban, ezért nem lehet neki szemrehányást tenni – jelentette ki.  

A kerekasztal-beszélgetésen Mráz Ágoston azt mondta, a többség, 48 százalék nem akar kormányváltást, csupán 36 százalék gondolkodik abban. Megítélése szerint a bizonytalan szavazók többsége sem akar másik kormányzó erőt, csupán harmaduk, vagyis nem igaz, hogy ők a baloldal titkos tartalékai lennének. A miniszterelnökök versenyében egyértelműben Orbán Viktor jelenlegi kormányfő vezet, az összes megkérdezett 45 százaléka látná őt szívesen a kormányfői székben, míg Vona Gábor (Jobbik) 8, Bajnai Gordon (Együtt-PM) 6, Mesterházy Attila (MSZP) és Gyurcsány Ferenc (DK) 3-3 százalékon áll. Szerinte a baloldal sokrétű válsága okozza, hogy míg a jelenlegi kormányfő az első osztályban játszik, ők a másod-, harmadosztályban – jegyezte meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!