Bérpótlékot kapnak a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók

Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés – jelentette be az emberi erőforrások minisztere Sopronban. Soltész Miklós, szociális és családügyekért felelős államtitkár kiemelte: megállították a normatívák csökkenését, elhatárolták az alap- és a szakellátásokat, de erősítik 2014-től a hozzátartozók otthoni ápolását is.

Balog Zoltán elmondta, az ágazati bérpótlék összege személyenként 5-11 százalékos béremelést jelent, ami havi 6-17 ezer forinttal emeli meg a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók fizetését. A kormány 9,2 milliárd forintot különített el az ágazati béremelésre.  

A szociális szférát érintő életpályamodellt kell kidolgozniuk, annak első lépése a béremelés. Ez összesen mintegy 73 ezer szakdolgozót és körülbelül 20 ezer technikai munkatársat jelent. A magasabb összeget először jövő márciusban kapják majd meg, de visszamenőleg, tehát az már a januári bérükre is vonatkozik.  

Az életpályarendszer teljes kialakításához munkacsoportot hoznak létre, amelynek elnöke Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára.  

A szociális, gyerekjóléti és gyerekvédelmi ágazatban dolgozók közül külön kiemelte a miniszter a hagyományos nevelőszülőket, akik most már foglalkoztatási jogviszonyban vannak. Támogatásuk pedig egy átlagos szükségletű gyerek esetén mintegy 36 ezer forint, amit még további összegek is kiegészíthetnek.  

Soltész Miklós a mostani döntés hátterének lépései között említette, hogy megállították a normatívák csökkenését, elhatárolták az alap- és a szakellátásokat, de erősítik 2014-től a hozzátartozók otthoni ápolását is, és bevezetik például a kiemelt ápolási díjat, amelynek összege csaknem 50 ezer forint. Az államtitkár egyúttal megjegyezte, a kormányzati átalakítások bevezetésével erősödött ez az ágazat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!