Búcsúlátogatáson fogadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Parlamentben a magyarországi diplomáciai szolgálatát befejező Julius Janusz apostoli nunciust. A miniszterelnökség sajtóstábjának közleménye szerint a felek megállapították, hogy a Szentszéki–Magyar Vegyesbizottság az elmúlt időszakban olyan eredményeket ért el, ami lehetővé teszi, hogy a katolikus egyház a hitéleti tevékenység mellett az oktatás, az egészségügy, a szükséget szenvedőkről való gondoskodás terén, illetve a közjó előmozdításában nagyobb szerepet vállalhasson.
A vegyes bizottság március 25-i ülésén Semjén Zsolt a diplomáciai szolgálatát befejező Juliusz Janusz apostoli nunciusnak az államfő által odaítélt magyar köztársasági érdemrend középkeresztje a csillaggal, polgári tagozat kitüntetést adott át. Az indoklás szerint a nuncius az érdemrendet a Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti kapcsolatok hiteles előmozdításért és erősítéséért munkássága elismeréseként kapta.
XVI. Benedek pápa február 10-én nevezte ki Juliusz Januszt, Magyarország apostoli nunciusát Szlovénia apostoli nunciusává és Koszovó apostoli delegátusává. A nuncius nyolc éven keresztül képviselte a Szentszéket Magyarországon.