Eger élvezi a kormány bizalmát

Heves megye települései az önkormányzatok adósságkonszolidációja során összesen 14,7 milliárd forint támogatást kaptak, Eger 8 milliárdos támogatásban részesült, rövidesen pedig újabb 1,1 milliárdhoz jut – jelentette be Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz heves megyei választmányának elnöke egri sajtótájékoztatóján pénteken. Habis László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, Eger fideszes polgármestere elmondta, hogy a város élvezi a kormányzat bizalmát.

Az eseményről a város polgármesteri hivatala közleményben tájékoztatta az MTI-t. Ebből kiderült: a kormány a múlt héten hozott döntést arról, hogy Eger önkormányzata az eddigi pluszforrások mellett további 1,1 milliárd forintot kap szabad felhasználású támogatásként.
   
Habis László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, Eger fideszes polgármestere elmondta, hogy a város élvezi a kormányzat bizalmát, a mostani döntésnek köszönhetően pedig olyan költségvetést fogadhat el a közgyűlés 2014-re, amely számos fejlesztési célt is megvalósíthat. 
   
A többletforrásnak köszönhetően biztosíthatók a városüzemeltetési feladatok, javulhatnak a helyi közösségi közlekedés feltételei, kivitelezhető lesz a patakmeder árvízrendezéséhez kapcsolódó nagyobb beruházás, sor kerülhet három egri bölcsőde és két orvosi rendelő felújítására, csatorna- és útépítésre, jut pénz sportcélokra is.
   
A polgármester kifejtette: az adósságkonszolidáció első ütemében 4,8 milliárd, a másodikban 3,2 milliárd forint hitel átvállalásáról állapodtak meg a kormányzattal. A többi támogatást is figyelembe véve, a mostani 1,1 milliárddal együtt, minden egri családra több mint 400 ezer forint támogatás jut, ami jelentős mértékben hozzájárul a helyi életminőség javításához. 
 
 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!