Egyházellenes hecckampány, diszkrimináció

Tudatosan ellehetetleníti az egyházi iskolákat a kormányzat Semjén Zsolt szerint. A KDNP elnöke a Magyar Hírlapnak kijelentette: az oktatási tárcának vissza kellene fizetnie az Állami Számvevőszék által megállapított elmaradt támogatást a felekezetek által fenntartott oktatási intézményeknek. A politikus a hagyományokhoz híven az idén is találkozik a történelmi egyházak képviselőivel az ősz folyamán. 

A rendszerváltozás óta szinte minden évben találkozott a KDNP elnöke a történelmi egyházak képviselőivel. Semmi újdonság nincs tehát abban, hogy ez az idén ősszel is így lesz – mondta a Magyar Hírlapnak Semjén Zsolt, aki szeptember-október folyamán asztalhoz ül a katolikus, a református és az evangélikus egyház prominens személyiségeivel, valamint a Mazsihisz képviselőjével. A kereszténydemokrata politikus szerint ez pusztán abból fakad, hogy a KDNP egy keresztény értékek szellemében működő párt, a tisztelgő látogatások során a felek egyházpolitikai és társadalmi témákról beszélgetnek. Semjén szerint a találkozók ma azért is aktuálisak, mert soha nem látott értékvesztés tapasztalható Magyarországon, miközben hárommillió fölé nőtt a mélyszegénységben élők száma. „Ilyenkor óriási segítség az egyházak szerepvállalása” – hangsúlyozta. Rámutatott: amikor az ország fontos döntések előtt áll, a felekezetek mindig megszólalnak. Példaként az egészségügy privatizációja elleni közös felekezeti tiltakozást, valamint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt a határon túli magyarsággal való szolidaritás hangsúlyozását említette.

„Elképesztő mértékű az egyházi intézmények, különösen a felekezetek által fenntartott iskolák ellehetetlenítése, diszkriminatív módon bánik velük a jelenlegi kormányzat” – mondta az ellenzéki politikus. Semjén Zsolt szerint az Állami Számvevőszék azzal, hogy megállapította, hogy 2005-ben és 2006-ban az állam a törvényben meghatározottnál csaknem hárommilliárd forinttal kevesebbet juttatott felekezeti oktatásra, kiderült, hogy valójában az egyházi iskolákba járó diákokat és szüleiket büntette a kormány, holott ezek az intézmények közfeladatot látnak el. „Az egyetlen elfogadható válasz az ÁSZ megállapítására az volna, ha a Hiller István vezette tárca bocsánatot kérne az érintettektől, és visszafizetné az elmaradt támogatást, amelynek mértékéről egyébként egy nemzetközi megállapodás, a vatikáni szerződés rendelkezik” – jelentette ki a KDNP elnöke. Hozzátette, nem egy új szabályozáson kellene dolgoznia a szakminiszternek, hanem a meglévő törvényeket betartania.

A pártelnök szerint szomorú, hogy a baloldal olykor politikai támogatásban is részesíti az egyházellenes hecckampányokat. Példaként Kósáné Kovács Magda (MSZP) európai parlamenti képviselő azon kijelentését említette, hogy a Vatikán le akarja nyúlni Európát, vagy azt az esetet, amikor Gyurcsány Ferenc kormányfő Mária országán élcelődött. Mint mondta, többek között az ilyen kijelentések állnak a magyar társadalom elvallástalanodásának hátterében. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!