El kell menni szavazni!

Maréknyi milliárdos áll szemben az egész társadalommal, akik napról napra teszik tönkre az országot – hangzott el azon a rendezvényen, amelyen a Fidesz és a KDNP „Igen, Magyarország többre képes!” című programját mutatták be. A szocialista politika csődje tette tönkre hazánkat, a válságkezelésre pedig képtelen a jelenlegi kabinet – hangsúlyozta a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke.

„Hosszan mutatom, hogy ők is lássák” – kezdte Orbán Viktor a Fidesz EP-választási programjának bemutató konferenciáján, kezében az „Igen, Magyarország többre képes!” dokumentummal. Elkészült a Fidesz programja, mely egy európai program – tette hozzá.

A párt elnöke – utalva a programbemutatón vendégként jelen lévő Wilfried Martensre, az Európai Néppárt elnökére – azt mondta: jó olyan családba tartozni, ahol büszkék lehetnek a család fejére, s Martenst ilyen embernek és politikusnak ismerhette meg a világ Orbán szerint. „Martens harcos politikus” – vélekedett, majd hozzátette: a néppárt feje olyan ember, aki ha kell, odacsap, ha kell, azt mondja: „a végén találjatok egy intelligens megoldást”.

Orbán Viktor elmondta: nem könnyű csatába bocsátkozni. „Még nekünk sem egyszerű rászánni magunkat a kampányra. Nem mindegy, ki megy elöl” – tette hozzá, majd kijelentette, nyugalmat kölcsönöz neki, hogy Schmitt Pál vezeti a párt listáját, és így bizakodva vonulnak a csatába.

Orbán Viktor kitért a Wilfried Martens beszédében elhangzó kérdésre is: „Mi történt itt 2002 óta?” A Fidesz elnöke a kérdést megválaszolva azt mondta, Magyarország problémája abból ered, hogy a 2002 óta egymást váltó szocialista kormányok „felrúgták a rendszerváltás egyik legfontosabb egyezségét”: külföldi hitelt vettek fel politikai haszonszerzés, jóléti kiadások fizetése céljából.

„Ez a szocialista politika csődje, ez tette tönkre hazánkat” – közölte Orbán. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke megjegyezte azt is, hogy van egy ügy, egy „komoly kihívás”, amellyel egész Európának szembe kell néznie, ez pedig a munkanélküliség. „Jó hír, hogy Európa kormányai megtalálták a megoldást, rossz hír, hogy a jelenlegi magyar kabinet nincs köztük” – jelentette ki Orbán, hozzátéve, hogy 1990 óta 1,5 millió munkahely szűnt meg hazánkban, ebből félmilliót sikerült újrateremteni.

A polgári kormány miniszterelnöke úgy látja, hogy „Magyarországnak ezért egymillió munkahelyre van szüksége ahhoz, hogy minden nyavalyája és makrogazdasági problémája eltűnjön”. A Fidesz elnöke megjegyezte, hogy a Bajnai-kormány tevékenységének köszönhetően várhatóan kétszázezer munkahely fog megszűnni. „Európában egyedül ez a kabinet próbálkozik megszorításokkal” – jegyezte meg. Ezért a június 7-i választás legfontosabb tétje az, hogy meg tudjuk-e védeni az országot – mondta Orbán Viktor. „Meg kell állítani a kormányt” – közölte.

Orbán Viktor úgy látja, meg fog változni a világ, a válság csak kísérőjelensége egy fundamentális átalakulásnak. A világ más lesz a válság után, a változásnak nagy kihatása lesz a nemzetközi kapcsolatokra, a nemzetekre – tette hozzá. A nemzeti következmények kapcsán kifejtette: az állam és a gazdaság viszonya nem lesz ugyanaz, mint korábban. Az államok nem engedhetik gyeplő nélkül a lovakat, más lesz a politika és a gazdaság viszonya – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

A volt miniszterelnök szerint mind Európának, mind az EPP-nek meg kell adni ezekre a kérdésekre a választ. Miért akar a Fidesz választást nyerni? – tette föl a kérdést a pártelnök. Orbán kijelentette: azért akarják megnyerni a voksolást, mert Magyarország többre képes. „Be akarjuk bizonyítani, hogy szemben azzal, ami az elmúlt hét évben történt, senkit sem hagyunk az út szélén” – tette hozzá.

Orbán Viktor kijelentette: föl fogják szabadítani az ország elnyomott energiáit. Szabadabb életet teremtenek, mint a szocialisták – tette hozzá. Mint mondta: az új irány maga a szabadság. Napjainkban egy kormányt bojkottálni azt jelenti, hogy el kell menni szavazni. „Csak így lehet rávenni őket, hogy hagyják abba, amit csinálnak.”

A Fidesz elnöke úgy látja, maréknyi milliárdos áll szemben az egész társadalommal, akik napról napra teszik tönkre az országot. Orbán Viktor végezetül kijelentette, hogy június 7-én feltétlenül el kell menni szavazni.

 A program bebizonyítja, hogy van alternatíva

Schmitt Pál köszöntőjében felidézte a januártól áprilisig tartó konferencia-sorozat hét állomását, és köszönetet mondott mindazon szakértőnek, tanácsadónak, közreműködőnek, akik részt vettek a program megírásában. Egy hosszú és termékeny vitasorozat végére értünk – jegyezte meg. A közös munka, a konferenciák eredménye egy széles körű együttműködésen alapuló dokumentum, mely tükrözi a programalkotásba bevont szakemberek véleményét és javaslatait, s amellyel büszkén állunk a magyar emberek elé, bemutatva, hogy mi módon képzeljük el a magyar érdekek képviseletét az Európai Parlamentben – fejtette ki a Fidesz-KDNP listavezetője.

Május 1-én ünnepeltük hazánk európai uniós csatlakozásának ötödik évfordulóját. Az elmúlt öt év Magyarország és a magyar polgárok számára egy kudarccal, csalódásokkal teli időszak volt. Miközben szomszédaink, és szinte minden velünk csatlakozott ország profitált az uniós tagság előnyeiből, addig nálunk mintha megállt volna az idő - húzta alá Schmitt Pál. Az egymást követő szocialista-szabad demokrata kormányok alkalmatlansága, gazdaságpolitikai baklövései azt eredményezték, hogy hazánk számára már nem a fejlett, nyugati országokhoz történő felzárkózás a cél, hanem egyelőre örülnünk kell, ha utol tudnánk érni az euróval fizető Szlovákiát vagy Szlovéniát – tette hozzá a politikus.

Súlyosan érint mindannyiunkat, hogy a hitelét vesztett kormányzat nem képes mérsékelni a nemzetközi gazdasági válság hatásait, hiszen tartalékainkat feléltük, és a kölcsönöket is újabb hitelek felvételével tudjuk fizetni. Nem véletlen, hogy Brüsszelben gyakran felteszik a kérdést: csak ennyire vagytok képesek? – jegyezte meg Schmitt Pál. Az EP-képviselő leszögezte: a Fidesz programja bebizonyítja, hogy van alternatíva, van ma egy olyan politikai szövetség Magyarországon, amely készen áll, hogy szembenézzen a problémákkal, és azokat hatékonyan kezelje. Mi, a Fidesz és a KDNP képviselő-jelöltjei azt vállaljuk, hogy megalkuvás nélkül képviseljük Brüsszelben és Strassburgban minden magyar ember érdekét, ahogyan azt tettük ezt az elmúlt öt évben – fogalmazott a politikus, leszögezve: be fogjuk bizonyítani, hogy Magyarország többre képes!

Politikai változásokat indíthat el az EP-választás

Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke szerint az MSZP-kormány elmúlt hét évben folytatott hibás politikája legalább négy évvel vetette vissza a magyar társadalmat és gazdaságot. Elmondta, Magyarország ezalatt a hét év alatt elvesztette az európai integrációban és felzárkózásban betöltött korábbi pozícióit.

Az is igaz, hogy egy keményebb brüsszeli álláspont megakadályozhatta volna a költségvetési statisztikák meghamisítását, az óriási hitelfelvételi hullámot és azokat az intézkedéseket, amelyek a jogállami működést gátolták - tette hozzá az európai politikus.

Mint emlékeztetett rá, a szocialisták 2002-es kormányra kerülésüket követően 2007-es euróövezeti tagságot ígértek, ám Szlovákiával és Szlovéniával ellentétben ezt a célt máig nem sikerült elérni. Úgy vélte: a felálló új magyar kormány, a Fidesz programjába foglalt politikai akarattal, ezt a célkitűzést is képes lesz megvalósítani.

Közölte, az európai parlamenti választások eredménye változásokat indíthat el Magyarországon. „Magyarország közeledik egy döntő pillanat felé: az európai parlamenti választások a már régóta várt politikai változások perspektíváját nyithatják meg” –  fogalmazott Wilfried Martens.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!