Elfogadták a főváros költségvetését

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2014-es költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők 18 Fidesz-KDNP-s igen és 14 ellenzéki nem szavazattal 316 milliárd 511 millió 778 ezer forintban határozták meg a bevételi és kiadási főösszeget. A döntést megelőző vitában Bagdy Gábor, kereszténydemokrata pénzügyi főpolgármester-helyettes arról beszélt: a költségvetés nyugodt, konszolidált, a főváros uralja a pénzügyi helyzetét.

A költségvetési bevételeket összesen 246 milliárd 737 millió 783 ezer forintban állapították meg, a költségvetési kiadásoknál pedig 316 milliárd 511 millió 778 ezer forinttal kalkuláltak. Mivel törvényben szabályozzák, hogy hiány nem tervezhető, az önkormányzat a bevételi főösszeghez 49 milliárd 773 millió 995 ezer forint maradványt vesz igénybe, illetve megszüntet betétet, továbbá 20 milliárd forint hitelt vesz fel.  

A vitában Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes arról beszélt: a költségvetés nyugodt, konszolidált, a főváros uralja a pénzügyi helyzetét. A tavalyi büdzséhez képest előrelépésnek nevezte, hogy a központi költségvetésbe beépítették a közösségi közlekedés év közben kapott támogatásait is, így a területre 24 milliárd forint állami támogatás jut.  

A kereszténydemokrata politikus a kockázatok közé sorolta az iparűzési adó teljesülését, s szavai szerint a korábbi fejlesztések kockázatait „cipelik a hátukon” a legnagyobb bizonytalanság még mindig a 4-es metró, amelynek pénzügyi elszámolása később zárul. Tájékoztatása szerint a kockázatok kezelésére 25 milliárd forintos folyószámla hitelkeret áll rendelkezésre, s a tavalyinál lényegesen nagyobb, 10,5 milliárd forint általános tartalékot képeztek. 

A költségvetési tárgyalás első fordulójában a főösszeget rögzítése mellett arról is döntöttek a képviselők, hogy tudomásul veszik: a 2015 és 2017 között a főváros saját bevételeinek összege várhatóan 412 milliárd 539 millió forint lesz, az adóssághoz kapcsolódó fizetési kötelezettség pedig 23 millió forint.  

A költségvetési tárgyalás második fordulójában határoztak a 2013-as szabad pénzmaradvány elkülönítéséről, felkérték a főpolgármestert a 2015 és 2017 közötti időszakra 3 milliárd forintos pályázati önrész szerepeltetésére, továbbá kimondták, hogy a Budapesti Közlekedési Központ adott menetrendi évre vonatkozó javaslatát és közlekedésszervezői forrásigényét a költségvetésre tekintettel kell elkészítenie.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!