Püspöküket, Romzsa Tódort 1947-ben meggyilkolták, két évre rá pedig az egyházközségeket beolvasztották a Moszkva központú pravoszláv egyházba. Azt a 129 papot, akik nem voltak hajlandók áttérni, 1949 folyamán, három hullámban a Gulag koncentrációs táboraiba hurcolták, közülük 28-an már soha nem is tértek vissza.

Nézzük a történelmi előzményeket. A Vörös Hadsereg előretörésével visszafoglalta a szovjet területeket, és elfoglalták a szövetségesek közti egyezményekben a Szovjetuniónak ítélt országokat. A szovjet terjeszkedés nyugat felé létükben jelentett fenyegetést a katolikus közösségeknek, különösen a katolikus baltiaknak, a beloruszoknak, a nyugat-ukrajnai és kárpátaljai görög katolikusoknak.

Miután a szovjet vezetés felismerte, hogy az egyházak bármilyen szintű önállósága puszta létével veszélyes lehet az egységes szovjet birodalomra, a németek kiűzése után Sztálin elrendelte, hogy az ortodox egyház, sőt a görög katolikus (uniatus) egyház egész struktúráját is a moszkvai patriarchátuson belül szervezzék meg.

Az egyházakkal kapcsolatos lépések elvi hátterének összefoglalását G. G. Karpov államvédelmi ezredes fogalmazta meg először 1945-ben, és levélben küldte el azt a pártvezetésnek. A levél a Vatikánnal kapcsolatos történeti viszonyok összefoglalásával kezdődik, melyben Karpov elvtárs a Katolikus Egyházat szidalmazza. Leírja, hogy „az Orosz Ortodox Egyház, mely a múltban nem fejtett ki elég erőfeszítést a katolicizmussal szembeni harcban, a mai időkben komoly szerepet játszhat, és köteles játszani a katolikus egyház (és az uniatizmus) elleni harcban, mely a fasizmus védelmezésének útjára állt, és a világ háború utáni berendezésében igyekszik hatását érvényesíteni”.

Kiemelte a görög katolikus egyház Vatikántól való elszakításának szükségességét, és kifejtette az Orosz Ortodox Egyházhoz való csatolását célzó intézkedéseket. Ezek közül a legfontosabb „az uniátus egyházon belül iniciatív csoportot szervezni, mely köteles deklaratívan bejelenteni a Vatikánnal való szakítást, és felhívást intézni az uniátus papsághoz az ortodoxiába való áttérésre”.

Ezen feladatok végrehajtása elsősorban az NKVD-ra hárult, hiszen titkosszolgálati módszerekkel lehetett a leggyorsabb és leghatásosabb eredményeket elérni.

Az NKVD el akarta érni, hogy az uniós egyház tervezett megsemmisülése egyházi folyamatnak tűnjék. A hívekkel azt kellett elhitetni, hogy egyházi felsőbbségnek engedelmeskednek akkor, mikor a pártvezetés kívánsága szerint cselekszenek. Ezért meghamisították az 1945-ben megválasztott Alexij pátriárka pásztorlevelét, amely így azt sugallta, hogy Galícia katolikus ukránjait nyilvános hitehagyásra és az ortodoxiához való csatlakozásra szólítja fel. Az uniós (görög katolikus) egyház nem is kételkedett a körlevél eredetiségében, de mikor az egyházmegyék kollektíven megküldték csatlakozási nyilatkozatukat, Alexij pátriárka néma hallgatásba burkolózott. Mindez bizonyítja a pásztorlevél hamisságát.

1945 decemberében a Breszti Unió 350 éves évfordulóján XII. Pius pápa kifejtette a szovjet területeken lévő katolikus egyház helyzetével kapcsolatos véleményét. Róma igen jól volt informálva az egyház ortodoxiába való bekebelezésének kísérleteiről, és meg is nevezte ennek jogtalanságait. De még nem ismerte fel, hogy a titkosszolgálat áll az egész folyamat hátterében. Így az Alexij pátriárka nevében megjelent pásztorlevél hitelességéről is meg volt győződve. Moszkva rossz szemmel nézte, hogy a Vatikán szót emel a jogsértések miatt, ezért az NKVD komoly propagandával kezdte híresztelni, hogy a Vatikán áll a szovjetellenes kémkedés hátterében.

Kárpátalját 1944 őszén foglalta el a Vörös Hadsereg. Az itt kialakított ún. nemzeti tanács már 1944 végén kérte, hogy vegyék fel Kárpátalját a Szovjetunióba. Az új szovjethatalomnak problémát okozott, hogy a kárpátaljai lakosság nagy többsége görög katolikus vallást gyakorol. Ettől függetlenül a szovjetek által támogatott ukrajnai pártvezetés az egyházpolitikát az ukrajnai minta sikerességére alapozva igyekezett alakítani. Minden megpróbáltatás ellenére nagy számban maradtak azonban olyan hitvalló papok, akik ellenálltak az egyház megsemmisítésére irányuló törekvéseknek, vállalva a vértanúságot. Közülük Magyarországon a legismertebb Romzsa Tódor görög katolikus püspök.

Romzsa Tódor a görög katolikus Munkácsi Egyházmegyének 1944 szeptemberétől volt a püspöke. A Nagy Októberi Forradalom évfordulójára rendezett ünnepségre a püspököt is meghívták beszédet tartani. Szavait rögtön közölte a helyi és a moszkvai sajtó a következő cím alatt: A görög katolikus püspök arra kéri Sztálin generalisszimuszt, hogy Kárpátalja Szovjet-Ukrajnához csatlakozhasson. A püspök hiába tiltakozott a szerkesztőségben, azt a választ kapta, hogy csak kijavították, amit rosszul mondott. A hamisított beszéd Rómában nagy megdöbbenést keltett.

Ezt követően Hruscsov, aki ekkor az ukrajnai kommunista párt első titkára volt, Sztálinhoz fordult azzal a kéréssel, hogy engedélyezze számára a teljes görög katolikus egyházi vezetés titkos likvidálását Ungváron. Kijelentette, hogy Romzsa Tódor, a Munkácsi Egyházmegye püspöke aktívan együttműködik a kommunizmussal szembeni ellenállókkal, és kapcsolatot tart fenn a Vatikán titkos küldötteivel, akik aktív harcot folytatnak a szovjethatalom ellen, és támogatást nyújtanak az ellenállóknak. Azt írta még, hogy Romzsa és csoportja komoly fenyegetést jelent a régió politikai stabilitása számára, amely nem régen vált a Szovjetunió részévé. Tehát a szovjet vezetés itt is követte a már kitaposott utat: államellenes vádakra építette a leszámolást ellenfeleivel.

A püspök személyét annyira komoly fenyegetésnek találták – főleg Hruscsov –, hogy a helyzet „megoldásával” egy már bizonyítottan hatékonyan dolgozó NKVD-s tisztet bíztak meg, Pavel Anatoljevics Szudoplatov tábornokot.

Szudoplatov 1946-tól az Állambiztonsági Minisztérium különleges részlegének parancsnoka volt. A szovjet vezetés figyelmét 1938-ban Konovalec nacionalista vezető meggyilkolásával keltette fel. Innentől kezdve a likvidálások szekértőjeként dolgozott az OGPU-nál és utódszervezeteinél (NKVD, KGB). 1939-ben Sztálin megbízta a Trockij elleni merénylet megszervezésével, amelyet sikeresen végre is hajtott. A háború alatt a frontvonal mögötti szabotázs akciókat szervezte. A háború után Hruscsov irányításával az ukrán nacionalista felkelés szétverésében, illetve az egyházak beolvasztásában működött közre.

Rendelkezésünkre állnak 1996 őszén oroszul, majd nem sokkal később angol nyelven is publikált emlékiratai. Ebben részletesen tárgyalja Romzsa Tódor püspök meggyilkolásának előkészítését, körülményeit és kivitelezését. A merénylet szükségessége szempontjából fontos előzménynek tekinthető egy – a Vatikánból kapott – titkos jelentés, melyet Szudoplatov így kommentál: „Egy 1947-ben általunk külföldről kapott információból tudjuk, hogy a Vatikán az amerikai és angol hatóságok támogatását keresi, hogy segítséget nyújthasson a görög katolikus egyháznak, és a vele szoros kapcsolatban lévő ellenállóknak. Ez az információ nem csak Sztálinnak és Molotovnak, hanem az Ukrajnai Kommunista Párt központi bizottsága első titkárának, Hruscsovnak is át lett adva.”

Visszaemlékezéseiből következtetni lehet arra, hogy az információ valószínűleg az NKVD egyik, a Vatikánnal kapcsolatos felderítést végző ügynökétől, a Costa Rica-i, de valójában szovjet állampolgárságú Joszif Romualdovics Grigulevicstől származott. Őt valaha Trockij meggyilkolásáért Szudoplatovval együtt tüntették ki, a háború befejeztével Costa Rica vatikáni és jugoszláviai nagykövete lett. Értesülései alapján jelentette, hogy a Vatikán az ukrán görög katolikus egyház üldözése miatt Moszkvával szemben kemény álláspontra fog helyezkedni.

Hruscsov tudta, hogy Romzsa püspök információval rendelkezik az ukrajnai vezető körökön belüli helyzetről és az ukrán nacionalista mozgalom elnyomása érdekében tervezett intézkedésekről. Ismereteit görög katolikus apácáktól szerezte, akik szoros kapcsolatban álltak a megyei első titkár feleségével. Az információ az ukrán Párt vezetésen belüli viszonyokról Romzsán keresztül külföldre szivárgott, onnan pedig visszajutott Moszkvába. Mindez valós veszedelmet jelentett Hruscsov számára. Ezért kezdeményezte a Romzsával való titkos fizikai leszámolást. Sztálin eleinte nem adott engedélyt az ukrán állambiztonsági szerveknek az akcióban való részvételre. Később, mikor látta, hogy a helyzetet másképpen megoldani nem tudják, elfogadta Hruscsov véleményét, miszerint eljött az ideje a Vatikán „terrorista fészke” megsemmisítésének Ungváron.

A Romzsa püspök elleni támadás rosszul volt előkészítve, és híre még a kivitelezése előtt kiszivárgott nyugatra; egy svájci rádióban be is mondták. Hruscsov pánikba esett, és ismét Sztálinhoz fordult segítségért. Hangsúlyozta, hogy Romzsa Tódor magas rangú összekötők fogadására készült a Vatikánból. Ekkor Szudoplatov Ungvárra utazott különítményével együtt, ahol megkapta Moszkvából a főpap likvidálására vonatkozó parancsot.

1947 októberének végén teherautóval belehajtottak a lókai templom felszenteléséről hazafelé tartó püspök lovas kocsijába, majd a sérülteket vasdoronggal kezdték ütlegelni. Egy közelgő járműtől megijedve azonban a merénylők szétszaladtak, így a főpásztor csodával határos módon életben maradt, és az ungvári kórházba került. Ott egy NKVD-s beépített nővér mérgezte meg, Romzs Tódor november 1-jére virradó éjszaka halt meg.

Ellentétben az ukrajnai görög katolikus egyházzal, ahol a titkosszolgálat jelentős eredményt ért el a görög katolikusok ortodoxiába való kényszerítésében, Kárpátalján még a püspök halála után is kevés sikerrel jártak. A papság sorsa hosszú börtönbüntetés, munkatábor, majd a későbbiekben elmegyógyintézeti kezelés lett.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Puskás László atyának, aki lankadatlanul kutatja a KGB egykori levéltári anyagait, és felbecsülhetetlen szolgálatot tesz, hogy mi, kései utódok megismerjük a történelmi tényeket. Természetesen a római katolikus és a református egyház sem kerülhette el a szenvedést, a vértanúságot. De erről már szóljon az utánam következő, a Gulág poklát megjárt Gulácsi Lajos püspök úr.

(Országház, Felsőházi terem, 2013. november 8.)