Erkölcsileg is elfogadható válságkezelést követel a KDNP

Erkölcsi botrány az, hogy a korrupt bankok és bankárok gátlástalan kapzsiságának következményeit az adófizetőkkel, a kisemberekkel, Mari nénivel és Józsi bácsival akarják megfizettetni – hangsúlyozta a miniszterelnök napirend előtti felszólalásra reagálva Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

„Az a világméretű válság, aminek tanúi vagyunk tovább mélyítette az amúgy is meglévő magyarországi válságot, és ezért indokolt szélesebb kitekintéssel élve reflektálni azokra a világfolyamatokra, amelyeknek tanúi lehetünk. 

A mostani válság a neoliberális gazdaságpolitika történelmi válsága, a láthatatlan kéz mítoszának csődje. Annak az ideológiának a csődje, ami azt hirdette, hogy a gazdaságban, a pénzügyekben nem szükséges az állami szerepvállalás, mondván majd a gazdaság, a piac szabályozza önmagát” – hangsúlyozta a kereszténydemokrata pártelnök. Hozzátette: e liberális politika nevében rombolták az államot, és most azt várják, az állam mentse meg a helyzetet.

Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy II. János Pál pápa a marxizmus bukása után prófétai módon arra figyelmeztette a világot, hogy a létező szocializmus történelmi csődje nem jelentheti a neoliberális vadkapitalizmus megdicsőülését.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke közölte, a válság kezelésekor az erkölcsi szempontok sem tehetők zárójelbe. Mint mondta: azok a bankárok, akik felelősek mindazért ami történt vállaljanak részt a terhekből.

„Hogy lehet azt mondani a bérből, fizetésből élő embereknek, hogy húzzák meg a nadrágszíjat, miközben azok, aki elképzelhetetlen vagyonokat loptak össze, nem hajlandók a válságrendezés terheiből semmit sem vállalni? Hogy lehet azt mondani, hogy nőjenek a hazai kis- és közepes vállalkozók terhei, amikor a multiknak a különböző kedvezményei változatlanok maradnak” – tette fel a kérdést a politikus.

Semjén Zsolt kijelentette, a KDNP úgy gondolja, mindenki vállaljon arányos terhet. A kereszténydemokraták számára elfogadhatatlan Gyurcsány Ferenc bérbefagyasztási javaslata, mert a bérből és fizetésből élőket amúgy is súlyosabban érinti a hitelek drágulása, az infláció.  Ráadásul a bérbefagyasztás esetén – a nyugdíjak svájci indexálása következtében – a nyugdíjak is csökkenni fognak. A miniszterelnök ötlete nyomán azoknak az embereknek kerül veszélybe a megélhetési lehetősége, akik amúgy is legnehezebben élnek – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc úr 12 pontja között vannak elfogadhatók, és vannak elfogadhatatlanok, ez utóbbi kategóriába tartozik például a kilátásba helyezett bérbefagyasztás – mondta a pártelnök.

„Ezekkel a programokkal kapcsolatban szkeptikussá tesz bennünket az, hogy ez volt körülbelül a miniszterelnök századik programja, és az ezredik pontja. Történjék bármi, mindig azt halljuk, hogy Gyurcsány Ferencnek van programja. Gyurcsány Ferencnek minden kérdésben van 8-10 programja, amelyek rendszerint szöges ellentétei egymásnak. E programok közös vonása: hogy mindegyiket meghirdette már – többször is– mindegyiket ellenezte már – többször is – de eddig egyikből sem lett semmi” – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.

Gyurcsány Ferenc mostani javaslatának kommunikációs célja napnál világosabb: a PR, a felelősség áthárítása, és a figyelem elterelése. De a közjogi relevanciája, több mint homályos – mondta végezetül Semjén Zsolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!