Először rendezték meg szombaton az evangélikus presbiterek országos találkozóját, a budapesti rendezvényen 1.500-an vettek részt. A Magyarországi Evangélikus Egyház a tájékoztatás szerint aggodalommal tekint a szociális elesettség növekedésére Magyarországon, mely az egyházat is új feladatok és egyben lehetőségek elé állítja. Fontosnak tartják, hogy a gyülekezetek mindenütt „átérezzék ez irányú felelősségüket és a környezetükben tapasztalható szociális, emberi problémák orvoslásában tevékenyen közreműködjenek”.
Az ország minden részéből érkezett világi tisztségviselők meghallgatták Prőhle Gergely országos felügyelő helyzetelemzését a régió, Magyarország és az evangélikus egyház helyzetéről, majd a presbiterek képzésének lehetőségeivel foglalkoztak.
A Magyarországi Evangélikus Egyház a tájékoztatás szerint aggodalommal tekint a szociális elesettség növekedésére Magyarországon, mely az egyházat is új feladatok és egyben lehetőségek elé állítja. Fontosnak tartják, hogy a gyülekezetek mindenütt „átérezzék ez irányú felelősségüket és a környezetükben tapasztalható szociális, emberi problémák orvoslásában tevékenyen közreműködjenek”.
A közlemény kitér arra is, hogy a magyarországi evangélikusok jelentős hányada szlovák anyanyelvű, az egyház „már csak ezért is egyértelműen érdekelt a magyar-szlovák viszony mielőbbi rendezésében”. Mint fogalmaztak, megengedhetetlennek tartják, hogy a reformáció egyik alapértékeként megjelent anyanyelvhasználat joga bármilyen okból sérüljön.
A Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei mindig fontosnak tartották, hogy élő kapcsolatot ápoljanak szűkebb és tágabb környezetükkel, és világossá tegyék: az egyház a modern világban is megtalálhatja küldetését. Ennek jegyében az egyház vezetése új módszertannal folytatja világi tisztségviselőinek képzését, hogy így is növelje az egyház és az egész magyar társadalom javára tevékenykedő presbiterek csoportját – olvasható a közleményben.