Felavatták gróf Bánffy Miklós szobrát Sopronban

Gróf Bánffy Miklós Magyarország egykori külügyminisztere szobrot kapott Sopronban. A felszólalók hangsúlyozták: az, hogy 1921-ben népszavazás dönthetett Sopron és a környező nyolc település hovatartozásáról, nagyban Bánffy Miklós diplomáciai érdeme. Legyen ez egy örök jel Sopronban, hogy a magyar nemzet egységes és összetartozik, és felelősséget viselünk minden magyarért – mondta beszédében Firtl Mátyás, a KDNP  országgyűlési képviselője.

A korabeli népszavazáson 15 334-en, köztük a soproni polgárság mintegy 73 százaléka Magyarország mellé tette le szavazatát.   

Az eseményre utalva Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelte, Sopron nemcsak Magyarországhoz hűséges, hanem azokhoz az emberekhez is, akik tettek a városért. Bánffy Miklós munkássága, élete pedig arra késztethet minket, hogy a nemzet megújításával foglalkozzunk – fogalmazott a miniszter.  

Szájer József európai parlamenti képviselő a többi között arról beszélt, hogy a gróf tevékenysége mutatja, az értékeket és az érdekeket össze lehet hangolni. A magyar politikusoknak is a magyar értékeket kell képviselniük – tért ki napjainkra az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke.  

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere kiemelte, Sopron 1277-ben is bizonyította már hűségét, amiért szabad királyi városi rangot kapott. Az itt élők hűségükkel minden időben a haza és a nemzet szeretetét mindennél előbbre valónak tartották és tartják ma is, napjainkban – mondta.  

Firtl Mátyás, a Kereszténydemokrata Néppárt Sopron és környéke országgyűlési képviselője a Bánffy-szobor üzeneteként azt fogalmazta meg, legyen ez egy örök jel Sopronban, hogy a magyar nemzet egységes és összetartozik, és felelősséget viselünk minden magyarért.  

Gróf Bánffy Miklós szobra Párkányi Raab Péter alkotása. Az egykori külügyminisztert karosszékben ülve, idős, öltönyös úrként ábrázolja, kezében egy könyvvel. Körülötte pedig kődarabok, amelyek a szétszakított országot szimbolizálják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!