Felelős döntést hozott a kabinet Paks ügyében

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint felelős döntést hozott a kabinet a paksi bővítés ügyében – jelentette ki a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva az Országgyűlésben. Harrach Péter azt mondta: bíznak abban, hogy a bővítést a parlament is támogatni fogja. Hangsúlyozta, hogy a döntésnek köszönhetően 10 ezer új munkahely jöhet létre.
 

Harrach Péter a kabinet intézkedései közül felidézte a családpolitikával összefüggő döntéseket, a hároméves gyes visszaállítását, a gyed összegének megemelését, az Erzsébet-programot, és külön szólt a rezsicsökkentésről. Üdvözölte a nemzeti vagyon folyamatban lévő visszaszerzését, a tanuszodák, tornatermek építésének programját.

Felidézte, hogy régi kezdeményezés a családi adókedvezmény bővítése, amivel újabb 53 milliárd forint maradhat a családoknál. Emlékeztetett arra, hogy az előző kormányok alatt mennyivel csökkent a nyugdíjak értéke, és kitért arra, hogy a mostani ciklusban nőtt a juttatások vásárlóértéke. A külpolitika területén kiemelte a visegrádi négyek együttműködését.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!