Ma is kurucok vagyunk - mondta Pálffy István, a KDNP országgyűlési képviselője Fehérgyarmaton. A Kuruc Vitéz faragott szobrának leleplezése alkalmából a frakció szóvivője hangsúlyozta, hogy 2010 után a magyar emberek és a kormány ugyanúgy vették fel a harcot az idegen érdekekkel szemben, mint 300 évvel ezelőtt kuruc elődeink: akkor a török kiűzetése után a labancok ellen kellett fellépni, manapság pedig a külföldi gazdasági érdekek ellen kell megvédenünk saját érdekeinket.
Mi is kurucok vagyunk abban az értelemben is, hogy egységet alkottunk, akárcsak őseink, akik felekezetre tekintet nélkül együtt harcoltak a császáriak ellen: katolikusok, reformátusok, evangélikusok. Egységesek vagyunk – tette hozzá Pálffy István - akárcsak azok a kurucok, akik soraiban ott voltak az osztrák sarc ellen tiltakozó nemesek és a földekről elkergetett parasztok is, társadalmi státusra tekintet nélkül, ahogyan 2010 óta egyre erősebb egységet képeznek a mai magyarok.