Ferenc pápa óva intett a középszerűségtől

Ferenc pápa figyelmeztette szombaton a vatikáni állam tisztviselőit, hogy munkájuk középszerűségbe, pletykálkodásba és bürokratikus akadékoskodásba süllyedhet, ha elfelejtik, hogy az egyház szolgálata hivatás. A katolikus egyházfő a Vatikán központi apparátusához, a kúriához intézett első karácsonyi üdvözletében arról beszélt, hogy ha nincs meg a szakmaiság, akkor a tisztségviselők munkája lassan középszerűségbe sodródik.

A bíborosokhoz, püspökökhöz, főpapokhoz és a világi emberekhez szólva, akik a Vatikán különböző részlegeit irányítják, azt sürgette, hogy mindig szakmaiságra és szolgálatra törekedjenek.

Az egyházfő szombaton kijelentette, hogy egy olyan kúriát szeretne, amely sokkal fogékonyabb a helyi püspökök igényeire, akik már régóta panaszkodnak arra, hogy Róma lassan és nem segítőkészen avatkozik munkájukba. Hangoztatta: szeretné, hogy az egyház egészében kevesebbet foglalkozzon a moralizálással, mintsem azzal, hogy nagyobb könyörületet mutasson az elesettek iránt. Ugyanakkor dicsérte is a központi apparátus munkáját: előre leírt szövegét kiegészítette azzal a mondattal, miszerint a római Kúriában „voltak és ma is vannak szent emberek”.

Ferenc pápa – megismételve korábbi felhívásait – ezúttal is arra kérte a vatikáni tisztviselőket, hogy utasítsák el a rosszindulatú pletykákat. Mint mondta „a pletykálkodás káros az embereknek, az egyház munkájának, és környezetének”.

Megfigyelők ennek kapcsán rámutattak: mostanában a pletykák legfőképpen a pápa által a nyáron megbízott két vizsgáló testület munkájára összpontosulnak: ezeknek az a feladatuk, hogy tanácsot adjanak a vatikáni bank reformjára, illetve a Szentszék pénzügyi és adminisztratív szerkezetének általános ésszerűsítésére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!