A fiatalokban ki kell alakítani a testmozgás iránti igényt és szeretetet

Az iskoláknak fontos szerepe van abban, hogy a fiatalokban kialakuljon a testmozgás iránti igény és szeretet – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában tartott szerdai sajtótájékoztatón. Simicskó István szerint a gyerekek érdekében kellő kreativitással, ötletekkel azokban az esetekben is megvalósítható a mindennapos testnevelés órák megtartása, amikor az optimális feltételek nem adottak.

Azokra a kritikákra utalva, miszerint nincs elég tornaterem, azt mondta, nem a kibúvók keresésére kell koncentrálni, hanem azokra a jó megoldásokra, amelyekkel garantálható a gyerekek rendszeres testnevelés órája.    

Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet: a kormány törekszik arra, hogy minél több helyen megfelelő körülményeket tudjanak teremteni a mindennapos testmozgásra. Ennek érdekében európai uniós és kormányzati forrásokat is be kívánnak vonni a programba.

Simicskó István emlékeztetett arra is, hogy már ezer pedagógusnak nyújtottak oktatásmódszertani segítséget a kölyökatlétikai program keretében, tavasztól pedig a kormányzat 500 millió forintot biztosít a testmozgáshoz szükséges felszerelésekre. A sportvezető hozzátette: szeretnének tovább lépni, és még több pedagógust felkészíteni a feladatra, hiszen évről-évre bővül azon évfolyamok sora, amelyekben a mindennapos testnevelést bevezetik.    

Simicskó István azt is elmondta, hogy 2014-ig, az Új Széchenyi Terv keretén belül 13,5 Mrd forintot fordít a kormány tornatermek építésére, bővítésére, valamint több mint 7000 pedagógus akkreditált továbbképzése zajlik jelenleg is.    

Közölte, a magyar társadalom többsége, 75 százaléka örömmel fogadja a mindennapos iskolai testnevelés bevezetését, ráadásul az érintett gyerekek is örülnek a lehetőségnek.    

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az az egyik legfontosabb feladat, hogy biztosítsák a gyerekek jövőjét és egészségét. Az egészséges életmódhoz nélkülözhetetlen sportolás elterjesztését nem lehet tovább halogatni - szögezte le Simicskó István. Felszólalásában az államtitkár utalt arra is, hogy az előző kormányok idején nem kapott kiemelt figyelmet az iskolai testnevelés, sőt inkább elhanyagolták azt, ezért is kell most mindent megtenni annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon.     

Simicskó István arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország az Európai Unióban azon négy ország közé tartozik, amelyekben a felnőttek szinte egyáltalán nem mozognak. Közölte, ha azt szeretné a társadalom, hogy a gyerekeknél ne alakuljanak ki szív- és érrendszeri betegségek, avagy hogy ne hízzanak el, akkor azért tenni kell. Ez pedig - mint mondta - nemcsak kormányzati felelősség, hanem mindannyiunknak, így az iskoláknak és a szülőknek is feladata.     

Közölte, úgy látja, a pedagógustársadalom kiválóan felkészült a feladat megoldására szellemiségben, értékrendjében és tudásában is, ám az eszközökben még hiány van, de a kormányzat mindent megtesz azért, hogy megteremtse a szükséges feltételeket.   

Beszédében kiemelte azokat önkormányzatokat, akik eddig is segítőkészek voltak az intézményeik, helyiségeik felajánlásával, hiszen nekik is érdekük, hogy a sport a lakosok mindennapjainak részévé váljon. Felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolák kövessék figyelemmel az éppen aktuális pályázatokat.    

Véleménye szerint az iskolai testnevelés nemcsak az egészséges életmódra, a sport iránti szeretetre, a fair play-re, a tisztességes küzdelemre és, az egészséges versenyszemléletre nevel, hanem emellett szorgalmat, akaraterőt, állóképességet, helyes és jó értékrendet is kialakíthat a gyerekekben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!