Ficsor megbukott a szakbizottsági mustrán

Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszterjelöltként megbukott a nemzetbiztonsági bizottság előtt – jelentette ki Simicskó István, a szakbizottság KDNP-s elnöke Ficsor Ádám a bizottsági meghallgatása után tartott sajtótájékoztatóján. A bizottságban csak a szocialista képviselők támogatták Ficsor Ádám polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterré való kinevezését, a fideszes és a KDNP-s képviselők nemmel szavaztak, a szabad demokrata Gulyás József pedig tartózkodott a szavazásnál.

Simicskó István kijelentette: „Gyurcsány Ferenc embere” megbukott a bizottság előtt. Hozzáfűzte: „ha komolyan vesszük a parlamenti demokráciát, akkor azt a jelöltet, aki a bizottsági alkalmassági vizsgálaton megbukott, nem lehet miniszternek kinevezni. A kereszténydemokrata politikus szerint Bajnai Gordon kormányfőnek le kell vonnia a tanulságot, és el kell állnia Ficsor Ádám jelölésétől.

Az elutasítás hátteréről szólva kifejtette: Ficsor Ádám múltjának áttanulmányozásakor kiderült, hogy a jelölt egy mezőgazdasági szakember, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke sajátosnak nevezte, hogy a miniszterelnök a mezőgazdasági területről akar kinevezni valakit a nemzetbiztonsági szolgálatok élére. Mint mondta, a szakmai felkészültség hiányán túl a jelölt személye azért is elfogadhatatlan számukra, mert Ficsor Ádám kinevezésével a titkosszolgálatok irányítása továbbra is Gyurcsány Ferenc bizalmasai kezében maradna. „Nem tartottuk helyesnek azt, ha Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnöke ilyen beosztást kapjon” – tette hozzá.

A meghallgatással kapcsolatban Simicskó István beszámolt arról, hogy számos kérdést tettek fel Ficsor Ádámnak, amelyekre többnyire semmitmondó, vagy kitérő válaszokat kaptak. Konkrét példaként említette, hogy a jelölttől többek között arra sem kaptak egyenes feleletet, hogy kinevezése esetén a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját – akit a szakbizottság szintén nem támogatott – lecserélné, avagy sem.   

A kereszténydemokrata politikus nyomatékosan felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy olyan embert neveztek volna ki miniszternek, aki a szakbizottság támogatását nem élvezte.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a bizottsági döntéstől függetlenül a kormányfő aláírhatja-e Ficsor Ádám jelölését Simicskó István csak annyit mondott: a parlamenti szokásjogot felrúgva a miniszterelnök megteheti, hogy semmibe veszi a bizottság elutasítását, „de ez már az ő felelőssége lesz” – jegyezte meg. Mint mondta, ez ellen Sólyom László sem sokat tehet, mivel a köztársasági elnöknek a miniszteri kinevezést illetően még annyi mérlegelési hatásköre sincs, mint amennyi egy törvény esetében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!