Folytatódik a mutyizás

Kommunista kiáltvány az a nyilatkozat, melyet Bajnai Gordon az MSZP és SZDSZ politikusaival aláíratott - közölte Soltész Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a szocialisták életképtelen programokkal kormányoztak, ezért tart most itt az ország. Az MSZP politikusainak, az az egyetlen célja, hogy a saját kiváltságait fenntartsák, ezért megy most is a mutyizás – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

A szocialisták a reformtörvények leple alatt az elmúlt 2 évben is megszorításokat hajtottak végre és nem javult a gazdaság helyzete - közölte a képviselő. A mostani nyomorból sem élénkítéssel, hanem újabb megszorítással akarják kihozni az országot. A szocialisták kizárólag megszorításokban tudnak gondolkodni, ráadásul a mostani döntésekre semmiféle felhatalmazásuk sincs - szögezte le Soltész Miklós.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!