A koalíción belüli együttműködés, a helyi Fidesz szervezetekkel való kapcsolat erősítése a KDNP egyik legfontosabb feladata – jelentette ki Harrach Péter, a párt parlamenti frakciójának vezetője Cegléden, KDNP helyi szervezetének rendezvényén
Harrach Péter előadásában részletesen ismertette a KDNP országos feladatait, mint mondta, a kereszténydemokraták 37 fős frakciójukkal, öt államtitkárukkal és miniszterelnök helyettesükkel fontos munkát végeznek a kormányzati illetve a parlamenti munkában.
A frakcióvezető szólt a szövetségi politikából adódó lehetőségekről, és felelősségről, hangsúlyozva, hogy a kétharmados többség révén sor kerülhet azokra a változásokra, amelyek garantálják hazánk felemelkedését. Nem szabad kockáztatnunk, sem a célt, sem az annak végrehajtását hivatott szövetségi rendszert – mondta a frakcióvezető. Hozzátéve: az önkormányzati választások során felmerült gondok jelezték, hogy a Fidesz-KDNP szövetségnek megyei, és helyi szinten is meg kell teremtenie az egyeztetés fórumait.