Gyurcsány Ferenc azonnal vonuljon vissza a közéletből!

A Kereszténydemokrata Néppárt bocsánatkérésre és a közéletből való azonnali visszavonulásra szólította fel hétfőn Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt a Nagy Imre egykori házánál vasárnap elmondott beszéde miatt. A KDNP szerint  már az „eleve gyomorforgató, hogy Gyurcsány azon garnitúra kegyeltjeként kezdett politikai karrierbe, amelyik korábban kivégeztette az így mártírrá lett miniszterelnököt”.

A KDNP közleménye
Gyurcsány Ferencnek nem csak minden jóérzése és tisztánlátása, de a realitáshoz való minden kapcsolata elveszett, amelynek legszebb példája a vasárnapi, Nagy Imre egykori házánál mondott beszéde. Már az eleve gyomorforgató, hogy Gyurcsány azon garnitúra kegyeltjeként kezdett politikai karrierbe, amelyik korábban kivégeztette az így mártírrá lett miniszterelnököt. A DK politikusa megannyi párt és szervezet után most tisztességről, nyitottságról és erkölcsösségről szónokol.

A megbukott, nép által elzavart politikai szereplő elméjéből olyan felháborító kijelentések hangzottak el, mint: „ócska, ósdi, keresztény, konzervatív középosztály”. A Kereszténydemokrata Néppárt felszólítja Gyurcsányt, hogy azonnal vonuljon vissza a politikai közéletből szemlőhegyi villájába és keresse tovább szakdolgozatát, de mindezek előtt kérjen bocsánatot minősíthetetlen kifejezéseiért, attól a sok-sok millió magyartól, akik keresztények, akik konzervatívak, akik a középosztályhoz tartoznak, s akiket most is megbántott!

Nem jó, ha egy ilyen politikai ripacs rendszeresen vagdalkozik a kamerák kereszttüzében és aki képzelt politikai küldetéstudatától megrészegülve következmények nélkül gázol milliók lelkébe, sértheti az ő meggyőződésüket.

Az egyházakat hörögve pocskondiázó kijelentéseivel pedig csupán önmagát minősíti. Amikor a társadalmat a legelesettebbeken keresztül odaadóan szolgáló egyházakat szapulja, akkor olyan mélyre süllyed Gyurcsány, amely a politika legalját jelenti.

A KDNP szerint a volt MSZP-s vezető szavazatszerző beszédei ártanak a tisztességes baloldali embereknek is, akik így kénytelenek magukon viselni a saját elmondása szerint is „egy darabig bérmálkozó” képviselő szégyenfoltját, aki a mai napig az őszödi hazugságbeszédre nem csak büszke, hanem azt korszakváltásként értékeli.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!