Gyurcsány Ferenc mai Facebook posztjával ismét csúnyán mellélőtt!

Nyilvánvalóan a provokáció szándékával helyezte el üzenő falán azt az újabb gyöngyszemet, miszerint: „Magyarország vagy szabad lesz vagy keresztény. Mert szabad országban élhetsz keresztényként, de keresztény országban nem lehetsz szabad.” Nem is szeretnénk felülni ennek a provokációnak, de ha már a DK harcias vezetője hülyeségeket beszél, úgy gondoltuk, hogy helyére tesszük a dolgokat.

Egyrészt Robert Schuman gondolatait pontatlanul idézni annyira nem menő, ugyanis ő azt mondta, hogy ’Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.”

Másrészt, ha Gyurcsány Ferenc minimális tájékozottsággal is bírna a kereszténységet, nyugati kultúrát, Európa civilizációját illetően, nyilvánvalóan nem beszélne ekkora baromságokat.

A kereszténység, kiváltképp a katolicizmus az a vallás és világkép, mely kifejezetten az egyén szabad akaratán, döntéseiért vállalt felelősségen alapszik, ebből a gondolatból fejlődött ki az európai kereszténydemokrácia, mint politikai irányzat, melynek egyik legfontosabb alapelve a perszonalizmus, azaz az egyén központúság, pontosabban az egyén szabadsága. A fiatalabb hagyományokkal rendelkező protestáns gondolatvilágban pedig mély gyökerei vannak a szabad piacgazdaságnak, amire a nyugati gazdaság épül évszázadok óta, és aminek köszönhetően ma is szabadon(!) vállalkozhat Európában, így Magyarországon is bárki.

Gyurcsány Ferenc nem követett el bejegyzésével nagyobb hibát, csak annyit, hogy Európai személyi és gazdasági berendezkedésének alapjait vonta kétségbe. Gratulálunk neki ehhez! A pártfőiskolák tanításai csengenek vissza a pártelnök mondataiból. Ráadásul éppen Gyurcsány szolgálta KISZ-esként azt a rendszert, amely a szabadságjogokat lábbal tiporta. Hát akkor Gyurcsány elvtárs, előre tovább a lenini úton!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!