Gyurcsány Ferenc nem volt elég bátor

A Fidesz szerint a kormánynak lehetősége lett volna hétfőn délután az Országgyűlésben tájékoztatást adni a Nemzetközi Valutaalappal kötendő szerződés részleteiről, ám Gyurcsány Ferenc ezt nem tette meg; jelentette ki a párt frakcióvezetője mai sajtótájékoztatóján.

A sajtóból értesültünk arról, hogy a miniszterelnök a hétfő esti órákban ismerteti a szocialista frakcióval a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodás lényegét, feltételeit, illetve ennek következtében a közeljövőben megteendő kormányzati politikai lépéseket – közölte Navracsics Tibor. Leszögezte: nem először történik ez.
   
Mint mondta, bár hétfőn délután ülésezett az Országgyűlés, és Gyurcsány Ferenc részt is vett a plenáris ülésen, ám ott néma maradt. Annak ellenére tette ezt a miniszterelnök, hogy a napirend előtti felszólalások a pénzügyi válsággal és ennek Magyarországra gyakorolt hatásával foglalkoztak – mondta a Fidesz frakcióvezetője.
   
Kitért arra, hogy megkérte a kormány képviselőjét, ismertessék az Országgyűléssel, így a választókkal is, milyen feltételekkel kívánnak a Nemzetközi Valutaalappal megállapodást kötni. A kormány ezt a kérést válasz nélkül hagyta – jegyezte meg Navracsics Tibor.
   
„Ezután pedig azt látjuk, hogy a miniszterelnök és fogyatkozó tábora a plenáris ülés után titokban, zárt ajtók mögött, csak a szocialista képviselők számára megismerhető módon beszéli meg, mit is kívánnak tenni a közeljövőben” – fogalmazott Navracsics Tibor.
  
Navracsics Tibor közölte: hétfőn ismét politikai hazugságot láttunk a parlamentben, ahol Gyurcsány Ferenc nem volt elég bátor, hogy szembenézzen a választópolgárokkal, nem vállalta, hogy az ellenzéki pártokkal megvitassa az ország helyzetét.
  
„Nekünk nem olyan babazsúrokra van szükségünk, mint a nemzeti csúcs, ahová elhívnak minket és tét nélkül beszélgetünk egymással, hogy aztán teljesen más dolgok történjenek. Valódi, érdemi megbeszélésekre lett volna szükség” – szögezte le Navracsics Tibor.
   
Arra a sajtóinformációra, miszerint a kormány felfüggesztené a köztisztviselők 2009-re vonatkozó 13. havi illetményének és jutalmainak kifizetését, továbbá csökkentené a 13. havi nyugdíjakra kifizethető költségvetési keretet, Navracsics Tibor azt mondta, ez egy új költségvetés benyújtását teszi szükségessé. Így rövidesen új, immár a harmadik költségvetési törvénytervezettel kell számolni – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!