A Kereszténydemokrata Néppárt egyértelmű álláspontja, hogy Gyurcsány Ferenc programjának minden pontja elvesz az emberektől, jogokat és pénzt egyaránt – jelentette ki Pálffy István, a párt frakciószóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus kiemelte: a DK elnöke az irigységre, a legprimitívebb ösztönökre játszik, egymásnak uszítaná az egyes társadalmi csoportokat.
Pálffy István felidézte a 2004. december 5-i népszavazást, amikor a volt kormányfő a határon túli magyarság ellen kampányolt.A kereszténydemokrata politikus kijelentette: ma is ugyanez a helyzet, amikor elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát, amit a Fidesz-KDNP pártszövetség biztosított számukra az egyszerűsített honosítás részeként. Egymásnak akarja uszítani az anyaországi és határon túl élőket.
Jelezte: év végéig meglesz az 500 ezredik új magyar állampolgár, s a választáson való részvételre eddig mintegy 75 ezren regisztráltak.
Sáringer-Kenyeres Tamás, a KDNP országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a bukott kormányfő pontjai közül a földbérlet szerződések felülvizsgálatának kilátásba helyezése azt sugallja, hogy rettegjen a vidék. Gyurcsány Ferenc szerint azoknak is földet kellene biztosítani, akik nem családi gazdálkodás keretében, hanem társas vállalkozásban tevékenykednek. Ez azt jelenti, hogy felmondanák a már érvényben lévő szerződéseket, és azokat is, amelyeket ezután kötnek meg. A KDNP-s képviselő szerint ezeket a földeket mezőgazdasági oligarcháknak adnák oda, amit semmiképpen nem szabad hagyni.
Michl József szerint Gyurcsány Ferenc „vagy lopott, vagy bizniszelt” a szocialistákkal, ugyanis ugyanazt mondja a felsőoktatásról, mint Hiller István, és ugyanúgy tandíjat vezetne be, mint az MSZP és szövetségeseik. Emlékeztetett, hogy a jelenlegi kormány úgy döntött: mindenki bejuthat a felsőoktatásba, aki a középiskolában magas színvonalon végzi tanulmányait. Az előző nap nyilvánosságra hozott, romló PISA-eredményekért szintén a Gyurcsány kormányt tette felelőssé. Felidézte, hogy az akkori kabinet oktatási minisztere vezette be a buktatás tilalmát, és így ezek a diákok úgy juthattak el a középfokú oktatásba, hogy nem tudtak rendesen írni-olvasni. Megerősítette, hogy helyes lépés volt a közoktatás átalakítása és a köznevelés új alapokra helyezése.
Kitért arra is, hogy a Gyurcsány-kormány idején mintegy 5 milliárddal rövidítették meg az egyházakat.