Három nagy győzelem született

Semjén Zsolt eheti interjújában nem hagy kétséget afelől, hogy a Fidesz-KDNP szövetség történelmi győzelme birtokában minden alkotmányos eszközzel azon lesz, hogy mielőbb távozásra bírja a Bajnai-kormányt. A pártelnök szerint három nagy győzelem született vasárnap. Magyarországon a Fidesz-KDNP szövetség abszolút többséget kapott, Erdélyben és a Felvidéken is az eddigi legerősebb képviselete jött létre a magyarságnak, ráadásul az Európai Néppárt is megnyerte a választásokat.

– Súlyos felelőtlenség, amit Bajnai és az MSZP művel, hiszen ez a politikai agónia, amit még megpróbálnak pár hónapig elhúzni, alapvetően árt az országnak – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette: a szocialista pártot is a politikai megsemmisülés felé löki, hiszen ha lett volna ötletük arra, hogy hogyan lehet kivezetni az országot abból a válságból, ahová egyébként ők taszították, akkor hét év alatt már eszükbe juthatott volna egy épkézláb megoldás. Szerinte nyilvánvaló, hogy a magyar társadalom beírta az elégtelent a Bajnai-kormány bizonyítványába.

A kormány új adócsomagjáról a pártelnök kijelentette: hogyha a szocialisták adócsökkentést mondanak, akkor adónövelést csinálnak, ez klasszikus bolsevik trükk. Tovább színezi a képet szerinte, hogy az SZDSZ – amely pártként gyakorlatilag nem létezik, de a képviselői benn ülnek a parlamentben – nem biztosította támogatásáról a beterjesztett adócsomagot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!