Hazugságra nem lehet sikeres politikát építeni

Hazugságra nem lehet sikeres politikát építeni – fogalmazta meg Orbán Viktor Brüsszelben az Európai Uniónak most feladott „görög lecke” fő tanulságát. A Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke részt vett a néppárti vezetők találkozóján az EU-csúcsértekezlet előtt, amelynek legizgalmasabb kérdése az lett, hogy miként segíthet az unió a pénzügyi bajba került, euróövezetbeli Görögországon. A néppárti találkozó után Orbán magyar újságíróknak nyilatkozott.

„Magyarországnak, ha el akarja kerülni Görögország sorsát, minél hamarabb fel kell fednie a valódi tényeket” – mondta.

„Ha meghamisítják a számokat, hazudoznak a miniszterelnökök, elsinkófálják a valódi adatokat a pénzügyminiszterek, az Európai Unió pedig nem mozgósít kellő erőfeszítést, hogy ezt kellő időben észrevételezze, és eljárásokat indítson meg, akkor az egész Európai Unió kerül bajba” – fogalmazott Orbán Viktor. Szerinte ezért – akármibe is kerül, akármilyen kockázatokat rejt magában – Magyarországon az első lépés a valóság feltárása lesz.

Úgy kell felfedni az igazságot, „hogy ne jussunk Görögország sorsára” – tette hozzá. Mint mondta, bizalom nélkül nem lehet jövőt építeni. Beszámolt arról, hogy a néppárti találkozón feltettek neki olyan kérdéseket, Magyarországon mennyi is a költségvetési hiányszám, mekkora a valutaárfolyam-kockázat.

A Görögország ügyében formálódó uniós támogatás módját illetően a Fidesz elnöke lehangolónak mondta, hogy az EU nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy saját maga képes legyen megoldani a helyzetet. Szerinte nem elsősorban azért került többségbe az a felfogás, hogy a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) is be kell vonni a válság kezelésébe, mert enyhíteni akarják az EU-országokra nehezedő terheket – bár ez is szempont –, hanem inkább azért, mert az EU nem képes működtetni a pénz rendeltetésszerű felhasználását megfelelően biztosító érdekérvényesítő, megfigyelő rendszert, és ezt a feladatot kell az IMF-nek elvégeznie.

Orbán Viktor szerint nem csupán az a fontos, hogy szülessen valamilyen megoldás Görögország ügyében, hanem az is, hogy olyan megoldás szülessen, amely a jövőre nézve biztosítja az unió stabilitását. Mint mondta, azt szeretné, ha nyitva maradna a közös fizetőeszköz övezetéhez való későbbi csatlakozás távlata.

A Fidesz-elnök kitért arra, hogy a néppárti találkozón a magyarországi szélsőjobbot illetően is kérdéseket tettek fel neki. Mint mondta, e kérdésekre azt válaszolta európai partnereinek, hogy „nem állunk rosszabbul, mint önök”. Utalt a franciaországi választási eredményekre, az európai tendenciákra. Hozzátette ugyanakkor: „a szélsőségek térnyerése és a kormányzás minősége szoros összefüggésben áll egymással”, mert a jó kormányzás, amely rendet tesz, vissza tudja szorítani, a veszélyességi szint alatt tudja tartani a szélsőségeket.

Orbán üdvözölte az EU 2020-ig szóló stratégiáját. Megállapította, hogy az unió minden erejét a munkahelyteremtésre akarja összpontosítani, ami nagyjában-egészében egybeesik a Fidesz terveivel. Fontosnak mondta azt is, hogy Brüsszel nem elégszik meg központi uniós célkitűzésekkel, hanem nemzeti célok kitűzését is fontosnak tartja.

Orbán Viktor megbeszélést folytatott Yves Leterme belga miniszterelnökkel annak a jegyében, hogy ez év második felében Belgium, a következő év első felében pedig Magyarország adja az EU soros elnökségét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!