A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli Horvátország lakosságának döntését, melynek értelmében a házasság egy férfi és egy nő életközösségeként kerül be az ország alkotmányába. Magasra emeli a döntés erkölcsi értékét, hogy erős legitimációval született: a választók 38 százaléka járult az urnák elé. A keresztény európai értékek győzelmének tekintjük, hogy a voksolók közel kétharmada támogatta a házasság keresztény felfogás szerinti meghatározását.
Hazánk Alaptörvénye ugyanígy fogalmaz: a házasság intézménye férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség.
Európa jövője szempontjából a KDNP reménykeltőnek tartja, hogy a referendumot kezdeményezőknek sikerült 750 ezer aláírást gyűjteniük a 4,2 milliós Horvátországban. A KDNP szerint ez nemcsak a hagyományos értékek, nemcsak a horvát emberek, hanem az egyház győzelme is. Horvátország igazolta, hogy Európában még mindig fontos a természet rendjére épülő család és párkapcsolat értéke, miközben az azonos nemű párokat a horvát törvények alapján is ugyanolyan jogok illetik meg, mint az élettársi viszonyban élő heteroszexuálisokat. A horvát emberek bátor döntése is mutatja, hogy a magyar Alaptörvény házasság fogalma szélesebb európai társadalomszervezési fundamentumon nyugszik.
Horvátország alkotmányának elfogadása során számíthat a magyar kereszténydemokraták támogatására, mert a legfiatalabb tagország megmutatta az Európai Uniónak, hogy a nemzetállamok történelmi hagyományai képesek megőrizni az emberi értékeket és gazdagítják az európai közösséget.