Idén is lesz országos diákparlament

Idén ősszel is megrendezik az országos diákparlamentet, ezúttal Székesfehérváron – jelentette be a köznevelési államtitkár sajtótájékoztatón, miután a program előkészítéséről diák-önkormányzati képviselőkkel egyeztetett. Hoffmann Rózsa elmondta: a több mint egyórás egyeztetésen jelen lévő diákok nagy része azon az állásponton volt, fontos, hogy rendszeresen minősítsék a pedagógusokat. Fontosnak tartották a tanárképzést is, hogy a megfelelő pedagógusokat válasszák ki a pályára.

 

Az államtitkár szólt arról, hogy jelenleg 25 761 pedagógus jogosult az első, előzetes minősítési szintre, és 8065 már regisztrált is a portfólió feltöltéséhez. A számokból úgy látja: a tanártársadalom nagy többsége megértette ennek szükségességét.

Hoffmann Rózsa kérdésre beszélt arról, hogy több pedagógus kedden bejelentette, bojkottálja a portfólió feltöltését, azt mondta: ezt hatan jelezték, majd csaknem negyvenen csatlakoztak hozzájuk. Úgy véli, ahhoz, hogy a pedagógusok társadalmi megbecsülése növekedjen, számos eszközre van szükség. Ilyen a béremelés, de emellett fontos az is, hogy merjék vállalni: külső, objektív mérce alapján lépnek előre a pályán. A végső minősítésük óralátogatással és egyéb szempontokkal is kiegészül majd. Azoknak a tanároknak az előrelépését szeretnék segíteni, akik már sok mindent bizonyítottak a pályán.

A bojkottnak nem örülnek, értelmetlennek tartják – jegyezte meg, hozzátéve: eddig csak közalkalmazotti bértábla volt, és nem voltak pedagógus fokozatok. „Egyenlőségjel volt a tanárok között, és nem volt objektív mérce” – rögzítette.

Kitért arra is: a találkozón egy diák sem nehezményezte az iskolai közösségi munkát, de kívánatosnak tartották, hogy több lehetőség nyíljon meg. Hoffmann Rózsa szerint a lehetőségek tárháza már most jelentős, és azt szeretnék, ha ott nyújtanának segítséget a diákok, ahol erre valóban szükség van, példaként az időseket, egyedül lévőket említette.

Beszámolója szerint az érettségiző diákok úgy élték meg, hogy sokszor túlszabályozott vagy túl részletes a tananyag. Szerinte ez azt igazolja, hogy központilag kell a tananyag mennyiségét szabályozni. A Nemzeti alaptanterv, amelyben a kötelező minimumot igyekeztek előírni, reményei szerint ezeket a negatív élményeket is csökkenti majd a következő évfolyamoknál.

Dózsa Eszter a tatai diákönkormányzat képviseletében kiemelte: aktív eszmecserét folytattak. Az előre hozott érettségi, a kollégiumi élet is a témák között szerepelt - mondta, megjegyezve: még mindig nem tudnak mindenben egyetérteni, de jó, hogy meg tudták egymást hallgatni. A felek fontosnak tartották a tanárok minősítését és a közösségi szolgálatot. Kiemelte: ők az előre hozott érettségi területén átgondolnák, mely tárgyakból lehet vizsgát tenni.

Juhász Bence a miskolci diákönkormányzat képviseletében szintén előremutatónak tartotta a megbeszélést. Kiemelte: a célban egyetértenek, azaz, hogy a közoktatás színvonalát emeljék, az ehhez vezető utat látják esetenként eltérően. Ütközési pontnak tartotta az előre hozott érettségi megszüntetését. 

Szvitekné Máté Szilvia, az egyeztetésnek otthont adó fővárosi Középiskolai Leánykollégium igazgatóhelyettese szintén konstruktívnak nevezte a megbeszélést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!