Igazi örömünnep volt Fóton

Vasárnap Fóton a szavazatok 63,93 százalékát (3254 voks) kapta Mádly Zsolt, a KDNP Fidesz által is támogatott jelöltje. A fóti időközi polgármester-választás győztese dupla annyi szavazatot szerzett, mint a második helyezett MSZP jelölt (32,5 százalék, 1654 voks). A választásról és az elképzeléseiről kérdezte a Magyar Hírlap.

– Nem sok kellett hozzá, hogy a szavazatok kétharmadát begyűjtse. Számított erre a fölényre a szocialista jelölttel szemben?

– Fej fej melletti küzdelmet vártam, ehhez képest még a jellemzően szocialista kötődésű kisalagi körzetben is nyertem.

– Fóton rendszerváltó hangulat lett úrrá a választás után?

– A kocsimból alig tudtam kiszállni, annyian üdvözöltek. Nem túlzás azt mondani, hogy igazi örömünnep volt Fóton.

– Az ön ellen folytatott lejárató kampány lezárásaként rágalmazó állításokat tartalmazó hamis interjút jelentettek meg egy fantomújságban. Fellép ezzel szemben?

– Büntetőfeljelentést tettem a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanújával ismeretlen tettes ellen.

– Mikor foglalhatja el hivatalát?

– Ellenfeleim, akiknek édes a hatalomban maradni, nyilván mindent megtesznek, hogy hátráltassanak. Arra számítok, hogy két héten belül letehetem a polgármesteri esküt. Az előzményektől függetlenül szeretném az összes képviselő támogatását elnyerni, hogy közösen dolgozhassunk a városért.

– Mik lesznek az első intézkedései?

– A legfontosabb, hogy másfél év után törvényesen dolgozó polgármester vezesse a várost. Átvizsgálom az ez idő alatt született testületi és alpolgármesteri döntéseket, a törvénysértő határozatok bíróság elé kerülnek. A közszolgáltató társaság átalakítása, az egészségház projekt folytatása nem számíthat a támogatásomra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!