Ingatlanspekuláció áldozata lehet a nagyfai börtön

A nagyfai büntetés-végrehajtási intézet jövője és az ott dolgozók munkahelye miatt aggódik Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke, szegedi önkormányzati képviselő. A politikus kedden, a csongrádi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: olyan körülmények között nem szabad bezárni büntetés-végrehajtási intézetet, amikor országosan négyszáz elítélt helyhiány miatt nem tudja megkezdeni büntetését. A terület értékét jelentősen megnövelte, hogy a már épülő M43-as autópályától 1,5 kilométerre található, így „óhatatlanul felmerülhet bennünk, hogy ingatlanspekuláció áldozata lehet a nagyfai börtön”.

Kalmár Ferenc szerint a térség jelenlegi szocialista országgyűlési képviselőjének, Botka László szegedi polgármesternek fel kellene lépnie a munkahelyek megőrzése, köztük százhúsz szegedi foglalkoztatott érdekében.  
    
A nagyfai birtokot a Pallavicini uradalomból alakították ki, melyet a Tisza szabályozási munkálatait követően adott át az Országos Földbirtokrendező Bíróság a Szegedi Kerületi Börtönnek, rabgazdaság céljára. A csaknem nyolcszáz hektáros területtel rendelkező börtönben kétszáznegyvenen dolgoznak, a fogva tartottak száma megközelíti a négyszázat.

Az elítélteket vegyesipari, karbantartási és mezőgazdasági munkával foglalkoztatják. Az intézet gyakorlatilag önellátó, hiszen a fogva tartottak megtermelnek szinte minden szükséges élelmiszert – közölte a képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!