Jelentős fejlesztések indulnak Lentiben

Az önrésszel együtt több mint egymilliárd forintos fejlesztés indul a közeljövőben a Zala megyei Lentiben - közölte Nógrádi László. A város kereszténydemokrata polgármestere hozzátette: az elnyert uniós pályázatok révén a városközpont megújítására és az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére kerül majd sor. A Nyugat-dunántúli Operatív Program nem megyei jogú városok központjainak funkcióbővítő megújítására kiírt pályázat keretében 540 millió forintos, az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére pedig 400 millió forintos támogatást nyert a település.

Látványos változást hoz a város arculatában, hogy 804,7 millió forintos teljes költségvetésből megújulnak a közterek, parkok, játszóterek, átalakítják a közösségi tereket, de megújítják és bővítik a település zöldfelületeit és térburkolatait is. A legszembetűnőbb változás a művelődési központ és a templom körüli terület felújítása után látható majd. A polgármester tájékoztatása szerint a művelődési központ és a könyvtár is alaposan megváltozik, a mozgáskorlátozottak akadálytalan közlekedését is lehetővé teszik.  

Nógrádi László az egészségügyi fejlesztést szolgáló pályázati eredményről elmondta: a 400 millió forintos támogatás jóvoltából elvégzik a városi szakrendelő épületének teljes rekonstrukcióját. A korszerűbb körülmények megteremtése mellett egy helikopterleszálló megépítése is része a zalai város egészségügyi fejlesztésének.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!