Jelentősen nőttek az élelmiszerárak

A fogyasztói árak júniusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők maximum 4,0 százalékos inflációt vártak. Egy hónap alatt az élelmiszerek 1,6 százalékos, ezen belül az idényáras élelmiszerek 9,2 százalékos árcsökkenését ellensúlyozta a járműüzemanyagok 5,3 százalékos áremelkedése – mondta Minary Borbála, a KSH osztályvezetője.

A maginfláció júniusban 0,4 százalék, 12 havi összehasonlításban 3,2 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított áremelkedés 12 havi indexe júniusban 5,1 százalékot tett ki. Idén az első hat hónapban átlagosan 3,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A fogyasztói árak májusban 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet. Tavaly júniusban a 12 havi infláció 6,7 százalék volt.

A KSH júniusi inflációs jelentése szerint egy hónap alatt az élelmiszerek ára – az idényáras élelmiszereket nem számítva – 0,1 százalékkal nőtt. A havi átlagos áremelkedést jóval meghaladó mértékben, 2,6 százalékkal emelkedtek az üdülési szolgáltatások.

A KSH által közölt 12 havi inflációs mutatók közül az élelmiszerek árai 5,9 százalékkal nőttek. Ezen belül a sertészsiradék 30,7 százalékkal, a rizs, hántolmányok ára 16,2 százalékkal. Az étolaj ára 15,7 százalékkal, a sajt 12,3 százalékkal, a liszt 9,2 százalékkal csökkent. A háztartási energiánál 8,0 százalékos áremelkedést mért a KSH, ezen belül a vezetékes gáznál 20,6 százalékot, az elektromos energiánál 2,8 százalékot. A szolgáltatások ára egy év alatt 3,6 százalékkal nőtt, az átlagnál gyorsabban, 10,6 százalékkal drágult a szemétszállítás, 9,4 százalékkal a társasházi költség, 7,9 százalékkal a csatornadíj, 7,8 százalékkal a vízdíj.

A tartós fogyasztási cikkek 1,6 százalékkal, a ruházkodási cikkek 0,5 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban. A júliusi áfaváltozás 3,3 százalékponttal, a jövedéki adó emelés 0,3 százalékkal dobja meg az inflációt – válaszolta újságírói kérdésre Minary Borbála.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!