A Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletben tartja az államfő jelölési jogát az alapvető jogok országgyűlési biztosával kapcsolatban – jelentette ki Harrach Péter frakcióvezető, miután Rubovszky György frakcióvezető-helyettessel közösen Áder János államfővel egyeztettek az ombudsmanjelölésről a Sándor-palotában. A KDNP politikusa ismertette: a keddi megbeszélésen csak elvekről esett szó.
Harrach Péter szerint a kiválasztásnál fontos alapelveket, amelyek „a választandó személy rátermettségére, szakmai hozzáértésére vonatkoznak”, minden felelős politikus el tudja fogadni.
A frakcióvezető emellett megköszönte Áder Jánosnak, hogy törvényi kötelezettség nélkül is biztosított lehetőséget az egyeztetésre az új ombudsman személyéről.
Szabó Mátét, az alapvető jogok biztosát az Országgyűlés 2007-ben választotta meg hat évre, megbízatása idén szeptember 24-én jár le. Utódjára az alkotmány és az alapvető jogok biztosáról szóló törvény értelmében a köztársasági elnöknek augusztus 10-éig kell javaslatot tennie.