Jó szolgák, ne urak legyetek

Egyházához intézett útmutatást Ferenc pápa azon a szentmisén, amelyet a Szent Péter bazilikában a 19 új bíborossal mutatott be. Ferenc pápa az egyház tagjaihoz illő magatartásról szólt homíliájában. „Legyetek szentek!” – mondta az egyházfő a bíborosoknak, hangsúlyozva, hogy ehhez félre kell tenni a mai embert és egyházat is jellemző egoizmust és öncélú büszkeséget.

A római egyház nem udvartartás, éppen ezért az egyházban kerülni kell az intrikát, a csoportokra való oszlást és a protekciót – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A Szentatya szavait a napokban zajlott konzisztóriumra a világ különböző részeiből a Vatikánba érkezett  bíborosok hallgatták. Közöttük az a 19 új bíboros is, akiket Ferenc pápa szombaton kreált. Jelen volt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is.  

Azt Úrangyala-imádság (Angelus) előtti beszédében Ferenc pápa kijelentette: annak, aki egyházi tisztséget tölt be, nincsen speciális hatalma, az a feladata, hogy a közösséget szolgálja.  

Jó szolgáknak, nem jó uraknak kell lennünk – mondta  az egyházfő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!