Kereszténydemokrata ötlettel kampányol a liberális képviselőnő

Egyre elképesztőbb dolgok töténnek a politikai közéletben, a példa nélküli gátlástalanságot, az állandó hazudozást azonban nem lehet megszokni. John Emese, a Fővárosi Közgyűlés SZDSZ-frakciójának vezetője szórólapján az SZDSZ által indított Gyerekbarát Budapest-program részeként a Kereszténydemokrata Néppárt kitartó akciójának köszönhetően létrejött kismamabérlettel kampányol a Ferencvárosban. A dolog pikantériája, hogy John Emese a  kismamabérlet bevezetésére benyújtott javaslatot a fővárosi közgyűlésben többször leszavazta.

Kétségbe vonja John Emese, hogy fideszes vetélytársa a budapestiek érdekeit képviselné a parlamentben. Saját eredményeire térve a Fővárosi Közgyűlés SZDSZ-frakciójának vezetőjeként és várandósként dolgozó képviselő beszélt a BKV-kismamabérletről, amelyre szórólapján az SZDSZ által indított Gyerekbarát Budapest-program részeként hivatkozik.

Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt fővárosi-, és országgyűlési képviselője, a kismamabérlet ötletgazdája meglepődve értesült arról, hogy a kismama-bérletettel kampányol az SZDSZ-es politikus.

„John Emese két-három alkalommal is leszavazta a Fővárosi Közgyűlésben a bevezetését. Csak azután állt a kezdeményezésem mellé, hogy az anyukák a BKV-nál tüntettek, majd rendszeresen megjelentek a fővárosi szakbizottság ülésén"”– idézte fel a kedvezmény történetét Rétvári Bence. Az ellenzéki politikus arra is emlékeztetett, hogy az SZDSZ a szocialistákkal együtt csak annak árán volt hajlandó támogatni a kismamabérletet, ha kiveszik javaslatából a gyedben és terhességi gyerekágyi segélyben részesülőket, amivel jelentősen szűkítették a kedvezményezettek körét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!